Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

tehetség nélkül is bűvölt valami models idillt, hárfáztak álmukban, s a téli szobahidegre -ébredtek, költőnőként viselkedtek az istállószaggal vegyült rózsaillatban. A Petrikeresztúri Thália, Kálócfai Melp ómené nyögdécselt a Göcseji Orpheus, Pálóczi Horváth „szellemi háremében”. A Nagylengyeli Gráciák, Tuboly Róza és Erzsébet, esküvőért sóhajtoztak. A komáromi 'Fábián Julianna csizmadiámé megnyitotta csirizszagú irodalmi szalonját, ahol éppúgy megjelenhetett gróf Gvadányi József lovasgemerális, Édes Gergely, ott találkozott Csokonai Lillával a Bendi-házban. A szerephez idomultak a nők. HalálhanguTat? Tessék! Dotzi Teréz, a Kálózfai Melpomené, a tragikus göcseji Múzsa, így csalogatja Kazinczy Klárit —A Klárit csókolom: mért nincs Kálózfában?

Mindennap 'lememnénk együtt a kriptában;

Talán nem vétők ha olykor őt megnézem,

Nékem sokkal könnyebb ha látom, úgy érzem.

Hanem koporsóját meg-megnézegetem,

Hogy el ne romoljék, azért szellőzgetem.

A kordivat fekete és rózsaszín lepleibe burkolóztak, az alkalomhoz illően viselkedtek, úgy írtak, ahogy kívánhatták — jelmezükön egyetlen folt se essen. Jó a rábaparti természetes családi körben Juditnak, Dotzi Teréz megözvegyült, a versdivat szerint jól illett férje koporsófödelét fölnyitogatnia, s hogy szó ne érje a ház elejét, Bendiné Fábián Julianna így szól ki verses leveléből: „Gazd- asszonyságomat ezért nem fogyasztom De a verselést iis azért nem halasztóm.”

A Tekintetes Ür korának legnagyobb költőnője mégis a mi időnkből való; a csöngei Weöres Sándor fejéből pattant Psyché, Lónyay Erzsébet. Megszületett a pesti villanyfényben, s nyomban lantostúl a Hegyalján termett, élte és énekelte éveit 1808-tól a legnagyobb ősz-intés éggel. Jól tudta Weöres, a nőköltészet legnagyobb akadálya a szemérem és a modor, mely társaságban ideális, a lírában pedig bárdolatlanság, majmolás. A poézisnek elsősorban a szabadság az etikettje. Lónyay Eliza „egész életében piszokban hentergett, különös módon mégsem tudott bepiszkolódni. Fényiéit, mint a csillag.” „Fogadj el olyannak, amilyen vagyok, mert ha bármi mást vársz tőlem, folyton csalódnod kell bennem.”

Igyen látom a nők költészetének legfőbb akadályát. Vehették volna példának két nagy elődjüket, ha ismerték volna Petrőczy Kata Szidóniát és a II. Apafy Mihályné Betlen Katalint. Sanyarú életüket maguknak írták m-eg, ezáltal szabadok lettek, őszinteségükben magasra csaptak. A 17. és a 18. század utolsó évtizedében és első éveiben Petrőczy Kata Szidónia nagy verseket titkolt a világ elől, csak 1860-tól ismerhetjük ötven darabját. Költészete jobbik fele hányatott élete eszenciája. Férje csélcsap, állhatatlan politikában és szerelemben. Tizenegy gyereket csinált asszonyának, aki abból hat lányt föl is nevelt. Végigélte a kurucvilág összes szenvedését. Szüleivel a Wesselényi összeesküvés után Lengyelországba menekült, tizennyolcévesen jut haza. Ura, Pekry Lőrinc erdélyi protestáns mágnás, afféle köpönyegforgaitó: protestáns, aztán Habsburgpárti s hirtelen kuruc főtiszt. Az asszony csupa jajgatás, féltékenység. Arcképén erős válla-k, töméntelen keblére csüngő hajzat. Ki merte volna a vasi, zalai Grátiák közül ilyen valóságosan kimondani megcsalását?

36