Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: Népi díszítőművészet Vas megyében
utóbbiak legkorábbi példányai 1780-ból valók. A korai darabokon a mértanias díszítés, a csillag és a különféle rozetták uralkodnak, de gyakori a szívmotívum is. A szív gyakorta tuilipánkahelyfoen foglal helyet, máskor virágtő talajául szolgál. A növényi ornamentika a múlt században válik sűrűbbé, a teljes kompozíció kialakításának lényeges elemévé. A múlt század közepéről való mángorlók motívumkincse már igen változatos. A mértanias és növényi díszítmények továbbélésén túl pl. címerállatok és épületek képével találkozunk, s az 1830-as évektől feltűnnek az ember á brázolások. A pásztorművészet emberábrázolásait a kiállítási terem közepén mutattuk be. Az itt látható tárgyak nagy része spanyolozott, jelezve, hogy az emfoerábrázolás és a spanyolozás módszere nagyjából azonos időben élte virágkorát. Az ábrázolások leggyakoribb témája a pásztor és kedvese, a betyár, a mulatójelenet, valamiint egyes szakrális témák, melyek közül az ún. „kiscelli Madonna” előfordulásait kell kiemelni. Az emberábrázolósokon a múlt század első felének paraszti és pásztorviselete is jól tanulmányozható. A kiállítás külön egységeként szereplő viseleti darabok a nyugat-dunántúli öltözködés korai „modernizálódását” mutatják, de a hímzések között tiszta stílusú munkák is láthatók. A bútorok közül kiemelésre méltó a keményfából faragott, évszámos tármlásszékek csoportja, valamint a geometrikus díszítésű ácsolt láda („szök- röny”) és a festett szekrény. Vidékünk festett parasztbútorain a híres komáromi asztalosközpont hatása érződik. A népi kismesterségek tárgyai közül kiemelkedik gazdag anyagával a kékfestő- dúcok, a kádárgyaluk és a bábsütőminták gyűjteménye. A kékífestődúcok közül több darab a régies, rézlemezek nélküli változatot példázza, amelynek mintáit a mester a dúc fájából faragta ki rendkívüli ügyességgel és biztos látással. Az esztergált csutorák és a kováasmestenség művészi értékű produktumai foglalják keretbe a „kismesterségek falót” a kiállításban. A népi fazekasság termékeit viszonylag kis számban szerepeltetjük, jóllehet a megyénk területén néhány évtizede még javában működött, országos jelentőségű fazekasközpontok (Veleméri-völgy, Ják) portékái közül igen sok megtalálható a múzeumi gyűjteményben. A mennyiségileg szerény bemutatást azonban, úgy hisszük, indokolja az 1983-ban megnyílt szentgotthárdi múzeum állandó kiállítása, amely — hazai szlovén anyagán kívül — a délnyugat-dunántúli népi fazekasság részletes és hiteles keresztmetszetét nyújtja. A népiszokások tárgyi anyagából kiállításunk a hímes tojásokat mutatja be, történeti (rétegek, disz! tőéi járások és motívumok szerinti csoportosításban. * A magyar néprajztudomány megszerveződése idején, a múlt század végén fogalmazták njeg , először az azóta számtalanszor megismételt figyelmeztetést: sürgető feladat a népi kultúra értékeinek megmentése, mert a huszonnegyedik órában vagyunk. S noha a néprajzkutatók még ma sem üres kézzel térnek vissza gyűjtőútjaikról, a polgárosodás másfél-két évszázada valóban a klasszikus parasztság s a hagyományos paraszti kultúra eltűnésének folyamata volt hazánkban. De éppen az életforma első szorongattatásának évtizedeiben, nem kis részben épp e válság hatására lombosodott ki oly tüneményesen a tradicionális esztétikai kultúra, benne a népművészet fája. Egy nagy történelmi osztály végső pusztulása — átalakulása — előtt minden művészeti ágban csodálatos hattyúdalát zengte. GYURÁCZFERENC 374
