Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Héra Zoltán: Dalok cím nélkül (vers)
HÉRA ZOLTÁN Dalok cím nélkül Hiába mondjátok, olyat én nem éreztem, olyanra éjemben nem ébredtem. A sebes folyóra olyan miatt én nem haragszom, s az örök-ümmögő tavakra sem. Az ocsúdó virágok engem olyanért nem sajnáltak. Nincs titkos sebem. Szó engem olyanná soha nem tett. Nem én voltam, aki amiatt bevette magát fekete hegyek közé. Meddig ér és éghet egy seb belül? — az esti papsajtok kék szemei rajtam ezt sose mérték. Nincs titkos sebem. Aki ledőlt az útra a hídnál, s azt mondta, mikor nem is volt nála semmi: „tovább ezt nem cipelem” aki köd, vér és árulás ízét érezte a járdán a japán akácok pora alatt s ha arra járt, ott tipródott, mintha a romlást taposta volna meg: nem én voltam. A sebeim beforrtak, titkos közöttük nem volt. A titkaimból nem lettek félelmes sebek. Nem sebesedtek ki félelmeim. Magamra titkon én nem rakok kötést. Amíg mosolygok, nem vérzem át. Látásom nem a régi, de nem amiatt. A hallásom nem a régi, de nem azért. Nincs titkos sebem. * Az éje ma mély, az álma de jó! Lebeg a világ ölén. Most mondd meg neki. Amit vetett, holnap aratja, magát az éggel fölköszönteti. Most mondd meg neki. 309
