Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Szükségletek és értékek (Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980
Egészen más viszont a helyzet 1945—1948 között. Helyreállt Csehszlovákia államisága, nagyszámú, de teljesein jogfosztott, kitelepítésre szánt (és részben kitelepített), szlovakdzálásra kényszerülő (és jelentős arányiban „reszlovafcizált”) magyar nemzetiséggel. Ezek az érvek a magyar irodalom igazi néma évei, nyelvünkön még szólni is kockázatos, nemhogy írni. Nem fogadhatjuk el tehát Csanda Sándor álláspontját, miszerint „1945 után 6—7 évig nem volt Szlovákiáiban magyar irodalom”, mert holt lelkeklként, nemlétezőnek anyakönyvezi a törvényen kívül helyezettet. Fábry Zoltánnak volt igaza, aki, mint .láttuik, „a próbáiét és igazoltság, a hűség és kitartás” létező irodalmi korszakának tekintette ezeket a keserves éveket. Szerintünk is Fábry Zoltán: A vádlott megszólal című röpirata reprezentálja az 1945-tel elkezdődött új irodaim! korszakot, csak Görömbei Andrással ellentétben nem a mai csehszlovákiai magyar irodaiam új hangot hozó, új érvelési rendszert képviselő nyitányának tekintjük, hanem egy jogfosztott népcsoport föld alól is föl- panaszló életmegnyilvánulásának. Fábry e röpiratát, mint ismeretes 1946-ban írta (az internacionalizmus jegyében és a szolidaritás igényével) és más nyilvánosság híján levélként terjesztette szlovák és cseh írók, politikusok, tudósok, művészek között; 1968-as kinyomtatásáig a csehszlovákiai magyarság között kéziratosán vált ismertté. Bár a csehszlovákiai magyarság formális legitimációját csak az 1968. évi 144. (1969-től hatályos) törvénycikk hozta meg, egyetérthetünk mégis Fábry Zoltánnal abban, hogy 1948-tól a korábbi kitelepítések, lakosságcsere és kényszer-szlovakizá- lás korszakának illegális magyar szellemi élete után, ha egyelőre nem is jogi értelemben új, törvényen 'belüli, az intézményes feltételeket fokozatosan kiépítő irodalmi korszak vette a kezdetét. A fentiek alapján a csehszlovákiai magyar irodalom hatodfél évtizedes története szerintünk három korszakra tagolható. Az első szakasz 1918—1938 közé esik (és függelékszerűen kapcsolódik hozzá az önálló Szlovák állam magyar irodalmának alkorszaka 1938—1944 között); a második 1944/45—1948 (az illegalitás évei); a harmadik pedig 1948/49-től napjainkig (Csehszlovákia többnemzetiségű államként rendezi be kulturális életét). * A szomszédos országok magyar irodalmával kapcsolatban az ún. kettős kötődésről szoktunk beszélni. Görömbei András koncepciójának is ez az alappillére: a csehszlovákiai magyar irodalom önálló entitás, ugyanakkor része is az egyetemes magyar irodalomnak. A tárgyát Turczel Lajos alapján határozza meg: a csehszlovákiai magyar irodalom „olyan kisebbségi-nemzetiségi irodaiam, amely az egyetemes magyar irodalomnak integráns része, azzal szerves nyelvi-nemzeti és hagyományközösségben fejlődik, a csehszlovákiai társdrodalmakkal pedig az együttélésen és közös életproblémákon alapuló helyzeti közösségben van.” (10.1.) A kettős kötődés különböző viszonyrendszerbe szövi be a nemzetiségi irodáimat, egyfelől nyelvi-kulturális, másfelől állampolgári kapcsolódást takar. Már maga az a tény, hogy ezek az irodalmak az anyanyelvi kultúrájukkal történelmi koronként és az adott államok politikai jellegétől függően más és más módon tarthattak kapcsolatot, arra figyelmeztet, hogy a kötődés formája nem immanensen irodalmi, hanem a művészeti szférán kívülálló, meglehetősen bonyolult, kényes és érzékeny ösz- szefüggésrendszer, amelyet téves lenne magából a jelenségből, azaz a nemzetiségi irodalomból levezetni. Az együttátlő népek kapcsolata az államéletben, politikában (s így a kultúrpolitikában is) benső természetű, míg (kultúráik egymáshoz képest határokon átnyúló külső viszonyban állnak, ezért egymás számára főként akkor jelentenek impulzusokat, amennyiben világirodalmi rangra emelkedett vagy legalább is regionális szintű irodalmi áramlatokat képviselnék vagy közvetítenek. Helyénvalónak érezzük tehát Görömbei András eljárását, aki a csehszlovákiai magyar irodalom sajátossá280
