Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Szarka László: A nemzetiségi kérdés kutatása Csehszlovákiában 1976-1982 (tanulmány)

lista hullám egyaránt elérte Csehországot és Szlovákiát is. Mégis mind okait, mind megnyilvánulási formáit tekintve jelentős különbségek léteztek a két országrész nacionalista jelenségei közt. Karel Pomaizl „a 20. századi cseh kérdés” mibenlétéről a prágai párttörténeti folyóirat hasábjain 1967—1969. közt lefolytatott nemzet- vita szenvedélyes és szélsőséges véleményeinek gyökereit vizsgálva, a csehországi nacionalizmus történeti okai közül három mozzanatot emelt ki. Csehszlovákia létrejöttének történeti interpretációjában mindmáig két szélsőséges magyarázattal találkozunk: az országalapító-felszabadító Masaryk (Benes, Stefánik) hamis legendájával és a csak népi forradalmi megmozdulás eredményeképp megalakuló köztársaság mítoszával. Pomaizl szerint 1968-toan az utóbbi ellenhatásaként bontakozott ki a Masarykot, illetve szlovák részről Stefánikot zászlajára tűző legnépszerűbb, történeti fogantatásé nacionalista jellegű áramlat. Kevésbé jutott be a köztudatba, de a tudományos frontot jelentős mértékben meghódította a CSKP történetének nemzeti alapon elvégzett revíziója. „A nemzet mégiscsak több, mint a párt” — típusú szembeállításból kiindulva, a cseh szociáldemokrácia első világháborús szerepléséhez hasonlították a CSKP második világháborús tevékenységét; a kommunista párt tragédiájának azt tekintették, hogy „az ötvenes és hatvanas évek során nem tudott azonosulni a nemzet és a csehszlovák állam igazi érdekeivel”. Az ilyen hamis megközelítéssel szemben Pomaizl szerint a kommunista mozgalom legsajátabb érdekeinek és igazi távlatainak felmutatásával kell harcolni és hangsúlyozni kell, hogy a szocializmus további fejlődése szemléletesen bizonyítani fogja: „a fasizmus elleni harc időszaka valóban csupán kényszerű kitérő volt az internacionalizmus és a nemzetközi szocializmus felé vezető úton”. (Ideologicky fooj 1976. 72. oldal).

Különleges szerepe van a cseh nemzeti öntudat szempontjából a csehszlovákiai német kérdés kitelepítéses megoldásának, illetve mai helyes értelmezésének. A müncheni egyezményben a német kisebbség önrendelkezésével demagóg módon visszaéltek — szögezi le Pomaizl. A kölcsönös bűnök revansista elméletét pedig egy hasonlattal utasítja el: „a gyilkos tettére nem adhat felmentést az, hogy áldozata előbb meglopta őt”. A közel 3,5 milliós németség kitelepítését sók minden igazolja, Pomaizl szerint azonban a német fasizmus bűneinek megbüntetése a döntő érv. A német kisebbség megtartását Csehszlovákiában más okok miatt is lehetetlennek tartja: „Senki sem hitt az átnevelés lehetőségében és nem is volt kedve senkinek sem az ilyen átnevelésre, amely feltétlenül hatalmas erőfeszítéseket és sok-sok időt igényelt volna — főként, hogy remény sem volt az ilyen erőfeszítések sikerére.” (Pomaizl 1976. 109. oldal).

A történelmi okok mellett a nyugatimádatban, vállalkozói illúziókban, a szocialista valóság kritikátlan dicsérete által keltett ellenérzésekben tettenénhető, társadalmi eredetű, raacdonaiiistá jelenségek is felütötték a fejüket, amelyek rövid időn belül az „emberarcú cseh szocializmus” kategóriájában integrálódtak.

Más volt a helyzet Szlovákiában, ahol a megoldatlan cseh-szlovák kapcsolatok sajátosságaiból adódóan elsősorban a sérelmek felhánytorgatásával, a nemzeti egyenjogúságért folytatott küzdelem történelmi léptékeinek eltúlzásával emelkedett a szlovák nacionalizmus hulláma. J. Danáé szerint a mindmáig legveszélyesebbnek tartott Hüinikiadléle iludákpárti ikterSikaltizmusnak és a szlovák álíllam önállóságának hagyományára építő újiludák nacionalizmus tett ugyan néhány próbálkozást a válságos esztendőkben, de minden veszélyessége ellenére is csupán szűk — főkén! pozsonyi egyetemista — körökben talált nagyobb visszhangra.

Jóval erőteljesebben jelentkezett a szlovák nacionalizmusnak a Matica slovensks nevű, nagy múltú kulturális szervezet irányításával kibontakozott „dél-szlovákia: kérdésre orientált áramlata”. Ez a nacionalista irányzat, amely a V. Mináé szlovák író által „mitikus gyűlöleteként emlegetett magyar—szlovák feszültségeket használta fel, „a magyarellenes tendenciákkal kapcsolatban már csupán reakciós szerepet tölthetett ’be” a hatvanas évek végén. (Ideoiogidky boy 1976. 36. oldal). Tény hogy a magyarosítás múlt századból feltámasztott rémével ijesztgetve, alaposan el- mórgesítették a dél-szlovákiai szlovák—magyar, másmilyen eszközökkel pedig £ kelet-szlovákiai szlovák-ukrán együttélést: a kitelepítést, kötelező szlováknyelvű270