Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Varga Csaba - Varga Gyula: Improvizáció a háború forgatagában, avagy az emberség lehetőségei (emlékirat)

A visszaemlékezésben csak utalás, ám a valóságban annál fájdalmasabb, a morális tanulságokat illetően annál lesújtóbb, hogy amint a csapatok bevonultak, a hivatalos Magyarország képében a poklot szabadították a falura. A Bajcsy-Zsilinszky Endrétől megfogalmazott „magyar-délszláv együttműködés”, mely oly természetességgel formálódott az együttélők egymásrautaltságában s mélyet oly sikeresen mentett át és alakított tovább az égből odlapottyantak természetes embersége és felelősségtudata, egyszeriben lehetetlenné vált. Még ha az új haóságok feladatuk magaslatán álltak volna, akkor sem működött tovább a szűrő, mely a feljelentgetésekből az alaptalanokat, a pusztán rémhír vagy bosszú szülte akciókat kiszűrhette volna. A szereplőkhöz csak a letartóztatások híre érkezett, s a szomorú emlék, hogy mikor az évfordulóra meghívottként visszatértek, új barátaik közül számosat már nem találtak. Értelmetlen, kitalált bosszú áldozatául esett a fiatal görögkeleti lelkész is. Pedig a kezdés nem ezt sugallta. Mint a korabeli sajtótudósítás hírül adta: „Az egész Tisza mentén BácsföIdvár volt az egyetlen helység, ahol... a kettős feltámadás alkalmával nem került sor vérontásra, sem emberáldozatra, de egyetlen puskalövés sem dördül el” (Reggeli Újság (Szabadka), 22. évf. 110. szám. (1941. május 2.) 5. o.). Ez bizonyára az elbeszélteknek köszönhető. Ám mindebben nem volt semmi különös, ami a történteket eleve az egyetlen kivétel szerepére predesztinálta volna. S látjuk, hatása spontánul, a kurzus ellenére tartósan nem érvényesülhetett. Mégis, a szégyenteljes vérengzés, mellyé a katonai közigazgatás rendfenntartása háromnegyed év múltán Zsábján, a sajkás községekben, majd Újvidéken fajult, Bácsföld- várt szerencsére elkerülte. Persze, hogy a zsarolások s az egyéb túlkapások menynyire kímélték meg, nem tudhatom. Mindenesetre a Hideg napok iszonyatáról és kisugárzásáról itt vagy ott megjelent feldolgozásokban a község neve nem szerepel.

Engem, Varga Gyulát repül »hadnagyként behívtak, amikor a németek Jugoszlávia ellen hadműveletet kezdtek. Pár napon belül teherautókra felcsomagoltunk, bevago- nfroztunk a Szombathelyi repülőtér melletti kis vasútállomáson, a légi rész pedig parancs szerint elindult és áttelepült Fehérvár-Sóstó állomáshelyre. Mi, a légi rész két raja (az első raj parancsnoka Benkő János, a másodiké én) a földi rész indulása után felszálltunk Fehérvár-Sóstóra. Az időpontra nem emlékszem, de úgy tudom, hogy délután volt. Rövidesen odaértünk, megkaptuk a leszállási jelet, és landoltunk. Az ottani műszaki személyzet azonnal kezelésibe vette gépeinket. A repülőtéren igen nagy volt a forgalom, németek is voltak ott Messerschmiidtekkel. Hogy pontosan hányán voltak és milyen magyar és német alakulatok tartózkodtak a repülőtéren, nem tudom, mert elszállásolásunkról és étkezésünkről gondoskodnunk kellett, mivel saját gazdasági részlegünk a gépkocsioszloppal még útban volt Sóstó felé. Mi tizenketten (repgépvezetők és megfigyelők) egy reptéri épületben, legénységi szobában kaptunk ideiglenes szállást, valamint vacsorát, meg másnap reggelit. Közben kaptuk az értesítést, hogy a földi részünk behavazott a Bakonyban, és mozdulni sem tud. Ott voltunk minden tisztálkodási eszköz, váltó fehérnemű stb. nélkül, csak a báránybőrbe öltözködve. Délelőtt tanácstalanul csellengtünk, mag dél felé a reptérparancsnokság hivatott, és tudtunkra adta a rep vezérkar utasítását, mind a hat gép számára a Szabadkától délre fekvő terület teljes felderítését. Folynak-e valahol harcok, milyen a szerbek visszavonulása, az Újvidék felett elhúzódó domborulatok védelmi állása, a magyar csapatok tervszerű előnyomulásának állása stb. Mindegyik gép más feladatot kapott.

Az volt a parancsunk, hogy Szegeden leszállva tankoljunk fél, ezáltal is biztosítva a még ellenséges terület feletti hosszabb tartózkodás lehetőségét. Én a Tisza mentén Zenta fölött átvágva egyenest Újvidéknek tartottam, összefüggő visszavonuló szerb osapattesteket csak igen kis töménységben láttam, amelyeket Hais ■rabár főhadnagy pontosan be is jegyzett a térképére. Újvidék fölé érve egy örömmámorban úszó várost láttunk magunk alatt, mert a magyar csapatok akkor vonultak be a városba Eszék felől. Ezzel feladatunkat elvégezve Visszafordultunk, ismét Szeged irányába. A Tiszához közeledve, Zsablya térsége fölött egyszerre észleltem a motor rázását és a szívótér nyomáscsökkenését. A fordulatszámom is kö221