Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Mészáros Sándor: Isten útjai (szociográfia)
ti a kézit... így a lábam közi lőtt! Belém lőtt véna! Mint egy kutyába! Csak íerenesére nem ért, mer a másik észrevette, a kézit leütötte, úgy, ahogy álltam ele szembe, a kézit leütötte, így a két lábam közi lőtt belé. Megfogtam a lova kot, s félrehúztam, elmentünk... Most má nincs hol megállók, az út fcözeipin nem áldhatok, mer az autók jőnek, elsodornak. Jónak azok a nagy utók, tankok, elnyomnak azok, azok nem néznék, hogy mi van ott. Esszeszedtem íagamot, neki Dunafődvámak. Nekimentünk Soltnak. Ott minnyá éccakáztunk... Osztá hajnalba, mikor virradóit, olyan ködös üdő vót, akkor jöttünk át a hí- on. Felmentünk Qeoéig. Behajtottunk egy hatalmas vásártérre. Az tele vót kocsikai, egyik a másik mellett, alig lehetett megállni, úgy tele vót kocsilkval. Elkezd- ink ott szétnézni, hogy hova es álljunk le, s a repülők a fejünk födött elkezdtek igni. A sziréna elkezdett zúgni. Jöttek a nagy liberátorök, a nagy bombázók. Anil bombázók. S akkor tíz perc alatt húsz kocsi nem maradt a piacon. Ment min- enki, ki merre látott... Az utakra, faluba, amerre látott. Nekem a lovak nem eccerre fogtak, s a székért megrántották, az első tengely pászokból kiszakadt, a szefcer leült. Ott maradtunk, bébúttunk a kocsi adá. Mikor íztá elmentek ezek a fene lilberátorok, néhányan esszefogtunk, láncval megkötöm, s elindultunk Simontomyáma. Ott es háltunk. Qnnat Komáromba akartak irá- yítiani münköt. A barátok mondták, hogy menjünk oda. Én oda nem menyek! ekünk aszond/ták, hogy a bukovinai székelyeket Zalába telepítik. Komárom bánya- dék, szegén nép lakja, én oda nem menyék! Bn menyek Zalába! Zaláról tudtam, ogy egy gyümőcstermő, gazdag terület, ott inkább kapok ennivalót, mint Komámban, a bányavidéken. Vót, aki erre ment, vót, aki arra. Mü vagy hatan esszefogtunk, úgy mentünk ;yütt Zalába. Meghádtunk Enyángen, akkor vasárnap, október tizenötödikén má nyóc napja it, hogy elán dúltunk... Meghaltunk Enyángen, a követlkező megbánásunk vót Za- árdiba, utámnia Fonyódon, osztá Sármelléken. De Sármelléken vissza kellett menni nagymamáért. Emne visszament értük, s addig-addig, a nap lement, má setét vót. állást nem kerestünk üdőbe, amikor megsetétedett, ibé es felhősödött, elkezdett ni ám az eső! Ott maradtunk az út szélin. Ügy csurgóit az eső egész éjen, mintha ütötték véna vödörvel. A nők osztá békérezkedtek egy orvoshoz. Mü meg apámval inn a kocsin. Künn maradtunk egész éjen a kocsin. Csurgóit a víz reánk. Még valagunk es elázott Másnaip behúzódtunk egy udvarba, kiteregettünk mindent, a nap es szépen ki- tött, megszárítkoztunk. Itt tőtöttünk két napot s egy éjét, pénteken értünk fel Kasára. Pacsa előtt vóta'k valami leventék, elirányítottak münköt Szantpéterúr felé. i vót még vagy (három kilométer. Amikor odaérünk, akkor a kisasszon, egy pesti óvómé, mer az még Bácskából tt velünk, nagyon szép fdatalasszon vót, no akkor a kisasszon bemutatott a fő- gyzőnek, hogy ki vagyok. Ott beszélgettünk, hogy hova szállásoljanak el münköt, üegymás, eközibe megkérdezi, hogy nem vagyok-e katona. Fogtam a béhívót, s egmutattam neki. Főjegyző úr! Én bé vagyok vonulva, bevonultam katonának, s nem értem oda hadtesthez. Szegedre kellett vóna menjek, s má Szabadkát úgy esszebombázták, ■gy tovább nem tudtam menni. S akkor visszamentem, elhoztam a családot, itt gyök, most tessék adni nekem tanácsot, hogy hova menjek, mit csináljak?! Aszongya nekem a főjegyző: Menjen, fiatalember, s intézze a családi ügyeit, majd osztá jelentkezik! Ez vót pénteken, hogy odaértünk. Nagy Jóska bácsiékhoz kerültünk, kaptunk lyhát, szobába hellyztek, rendibe tettük magunkat. Ügy szombat dél felé, vissza ból a főjegyzőhöz. Há most má tudja, hogy nekem behívóm van, kimenyek hezza, ncs mit tenni. Bémenyek hezza, először nem üsmer meg. Elveszi a béhívót, nézel- li, bényílik az ajtó, béjő négy csöndér. Négy csöndér jött bé!! A hajam az ég- k állott! Most mi lesz?! Eddig megúsztam, de most?! Körüláilnak, körülfognak... 215
