Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Pósfai János: Magyarok a nagyvilágban - Interjú Gosztonyi Jánossal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával

A határainkon kívül élő magyarság két nagy csoportja közötti különbségtevés megmutatkozik a Magyarok Világszövetsége, illetve az anyanyelvi mozgalom feladatai és célkitűzései esetében is. Mi a szomszédságban élő magyarsággal érdemben nem foglalkozunk. Az a véleményünk ugyanis, hogy a velük való törődés, identitásuk védelme, anyanyelvűk és kultúrájuk megőrzésének és ápolásának lehetőivé tétele nem egy „külső szövetség”, s nem valamiféle mozgalom feladata, hanem annak az államnak kötelessége, 'amelynek területén élnek. Az ebben való közreműködés is — különösen mivel szocialista országokról van mindenekelőtt szó — hazai részről is állami, és nem mozgalmi jellegű feladat.

Már most ami a számokat illeti: a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban — az 1980-as hivatalos statisztika szerint — kereken 620 ezer magyar él. A Szovjetunió területén 1979-ben 170 ezer volt a magyarság száma. A Román Szocialista Köztársaságban az 1977-es hivatalos adatok szerint 1 670 000, Jugoszláviában pedig 1981-iben az utolsó népszámlálás szerint 420 ezren vallották magyarnak magukat. Ausztriából nincs hivatalos adatunk. Az utolsó magyar statisztika, az 1910-es, 24 ezer magyart számolt Burgenland területén. Most becslések alapján 4—5000 őshonos magyar lakik ott. A szomszédos országokban élő magyarság zömében a mai 'országhatárok mentén, illetve Erdélyben a Székelyföldön él nagyobb etnikai egységekben. Egyre többen élnek azonban szárványjellegű településeken olyan falvakban és városokban, ahol a lakosság kisebbségét képezik.

Talán még egy dolog érdekes 'ebből a szempontból. Ha ezeket a fenti számokat összevetjük a tíz évvel ezelőtti statisztikai felmérésekkel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a magyarok száma Romániában és Csehszlovákiában lényegileg nem változott. Ugyanezen időszak alatt viszont számuk a Szovjetunióban 3,5 százalékkal nőtt, Jugoszláviában pedig 10 százalékkal csökkent. Az eredeti szülőföldjüket elhagyó kivándoroltak, emigráltak számát illetően Statisztika nem áll rendelkezésünkre.

Az „emigráció" — így kimondva — még mindig hordoz olyan jelentéstartalmat, ami sokakat irritál.

Igen, amint látja én két fogalmat használok: kivándoroltakról, illetve emigránsokról beszélek. Megítélésem szerint sok szempontból célszerűbb lenne — talán az igazságnak is pontosabban megfelelne —, ha két kategóriáról beszélnénk. Kivándoroltakról, miniden olyan esetben, amikor a szülőföld elhagyásának oka anyagi, gazdasági, természetű, illetve speciálisan egyéni körülményekben keresendő. Emigrációnak azt a kategóriát nevezném, amely kifejezetten politikai okokból, politikai egyet nem értés, szembenállás — vagy akár politikai üldöztetés miatt — ment el, és ezt a szembenállást a befogadó országban is változatlanul fenntartja.

Megkérjük, vázolja fel röviden a magyar kivándorlás, emigrálás történetét.

Közvéleményünk viszonylag keveset tud erről.

Azzal kezdeném, hogy a mi népünk történetét is, — ugyanúgy, mint minden európai nép történetét — végigkísérte az a folyamat, hogy kisebb-nagyobfo rajai elhagyták az ország területét, másutt 'telepedtek le, visszajöttek, vagy felszívódtak, nyomtalanul eltűntek. Ismeretes, hogy századokon át tartott a székelyek menekülése, elvándorlása, elszivárgása Moldva és Havasalföld irányába. Még 1945-ben is a Kárpátok túlsó oldalán élő csángók számát 100 000-re 'becsülték.

Hasonlóan állandó jellegű volt a nyugat felé való elvándorlás is. A Monarchia idején különösen a határmenti megyékből ezrével mentek dolgozni Stájerországba, Alsó-Ausztriáha, Becsbe. Egy hosszú folyamatról van tehát szó, amely végigkísérte a mi népünk történetét is. A tömegesnek mondható kivándorlás azonban mégis az utolsó száz évben történt, s ennek három nagy hulláma volt. Az első a századforduló környékén bontakozott ki s 1913-ig tartott. Ez volt a klasszikus „nagy kivándorlás” időszaka az Észak-Amerikai Egyesült Államokba. Ennek tömeges mérete és körülményei máig ható érzelmi nyomokat hagytak népünk lölkületén; dalök, nép201