Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - KÜLFÖLDI MAGYAR KÖNYVEK - Kőrössi P. József: Sütő István: Nagy családi album, Bodó Barna: Feleúton - útfélen

Egy ország legtávolabbi és legkülönbözőbb tájegységeiről összetoborzott, főleg falusi fiatalok, a nagyvárosban találkoznak szinte először, és egycsapásra több, későbbi életüket alapvetően meghatározó problémával. A szakmát nem választották — egy időre legalábbis — ott ragadnak, ahová teszik őket, de, ha mégis választhatnak, a kiszemelt szakmáról hiányos vagy hamis ismereteik vannak. És ez már bőven lehet néhány sikertelen, erőltetve nyúzott év forrása. Sem a kemény munkával keresett pénzzel, sem a nagyváros kínálta kulturális vagy szórakoztató lehetőségekkel nem tudnak mit kezdeni. Mindent az alkohol és a kártya helyettesit; hétköznapisá- guik, agyonszabályozott életmódjuk a leghitványabb sikerélménytől is megfosztja őket. Aknáik csak voltak, terveik már nem lehetnék. Nem véletlen, hogy e világon mindenütt a munkásszállások és környékiének közbiztonsága — ahogy azt számtalan forrásból tudjuk — a legveszélyeztetettebb. Bűnözés, prostitúció.

Bodó könyvében ezek a kimutatások már nem kapnak különösebb figyelmet; nem is érdemelnek: a munkásszállás gondnoka és a közbiztonsági szervek is e szükség-lakóhelyek természetes velejárójának tekintik a bűnözést, annyira, hogy elsimítani, mentegetni nem, inkább kommentálni, elpletykálni szeretik a helyzetet.

Figyelmet érdemel viszont Bodó Barnának néhány — az hiszem — általános érvényű megállapítása. Ezekért az elhagyott és elhagyatott emberekért „valaki mindenképpen felelős, de — és itt a kibúvó — senki sincs, akinek a fiatalok gyámolítása lenne egyedüli vagy elsődleges feladata. Bába akad elég...” — állapítja meg Bodó. Izgalmas könyvének egyik záró fejezetében, Az emberség parancsa cím alatt olyan elemzéssel szolgál, melyet nem csupán helytálló megállapításai miatt érdemes teljes egészében idézni, hanem azért is, mert a szerző álláspontja itt derül ki a legvilágo- sabbán: a riporterből itt újra — de nem először a riportok során — az aggódó ember szód: Bodó az ember és nem a funkciók oldalán áll. Könyve olyan emberek jelenéről és jövőjéről szól, akiknek nagy része úgy került vidékről a nagyvárosba — a NAGYVÁROSBA —, hogy soha azelőtt a falut nem hagyta el. Róluk ezt írja: a jövevény falusira ebben a kuszaságban mintha semmilyen szerepet nem osztanának. A falu szája helyett a városiban ható tiltás-háló intézményesített (és személytelení- tett), a rendfenntartó-ellenőrző szervek emberei nem állnak szünet nélkül minden városlakó mögött, miként a szomszéd-ismerős szeme-vigyázta a falustársat.” — írja Bodó Barna és alább következő megállapítása sem csak helyi érvényű, bár mondandója súlyát növeli, hogy ott, ahol ezéket kimondja, előtte senki sem mond (hat) ta még ki: „Városon tehát a falusinál sokkal nagyobb belső fegyelemre van szükség. A városlakó védtelenebb, mint a falusi, éppenséggel a tömegben válik magányossá, emiatt fdkozott lelki terhelést kell elviselnie. (...) A szállás-szabályzatban foglaltak nem egy kitétele ellen minden érett ember joggal tiltakozna, ezt tenné, ha magánéletét megpróbálnák hasonló kereteik közé szorítani.”

Bodó Biarna könyve több tekintetben úttörő vállalkozás; emlékezetes darabja marad a Kriterdon Forrás-sorozatának. . »

191