Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Bálint Endre: Életrajzi törmelék

visszaemlékezése folytatásokban a' magyar képes sajtóban, aki ugyancsak a legnagyobb szeretettel emlékezett meg Robert Cápáról, akihez szívesen ment volna feleségül, ha Fricinek lett volna a házassághoz érkezése — de hát nem volt.

Viszont ismert volt Robert Capa párizsi nagykereső idejéből szokatlan adakozó stílusa: fiókos szekrényének egyik fiókja „dugig volt” pénzzel, és ha olyan valaki kért tőle pénzt, akinek adni akart, csak annyit mondott: „vegyél ki a fiókból annyit, amennyit be tudsz gyömöszölni zsebeidbe”... Kár, hogy napjainkban már ez a stílus teljesen ismeretlen, mint annyi minden ifjúságom idejéből. Csak a félelmeim maradtak meg egy hosszú, évékig húzódó betegség következményeként, ami miatt hetedik éve semmit sem festek, és nyilván ezután sem fogok, és még jó, ha van any- nyi erőm, hogy montázsokat csináljak. Most van Miskolcon a gyönyörű Miskolci Galériában egy montázs-kiállításom vagy 160—170 darabból, amit megint csak Ury Ibolya rendezett, kitűnően, mint mindig. A nagyszerűen tervezett katalógust és plakátot a miskolciak tervezték. Ez volt az 55. egyéni kiállításom, de ilyen remek körülmények között, mint ezt csinálták, nem volt még egy sem. Miután sem „világhírű”, sem „külföldre szakadt hazánkfia” nem vagyok, csak maximum 40 ember volt a megnyitón, ami a duplája annak, mintha húszán lettek volna. Hát ilyesminek is lehet örülni.

És miután búcsúzom a „Törmelékektől”, talán nem lesz stílustalan, ha itt végezetül elköszönök egy olyan személyiségtől, aki tőlünk már véglegesen elbúcsúzott, még akkor is, ha műveiben — gondolom — tovább él és bizonyságot tesz életéről, szemléletéről, érzékenységeiről és benső világáról, a múlt év május elsején meghalt Vajda Júliától. Nyugodtan leírhatom, hogy akik ismerték, azok is alig ismerték, hiszen személyes létében is legalább annyira „elrejtőző” volt, mint műveiben. De ez elrejtőzés lehet hogy taktikailag talán Vajda Júlia számára az egyetlen lehetőség volt önmaga kinyilatkozására: csendet szőtt önmaga köré; csendet, ami azonos volt életformájával és formavilágával. Hogyan tudnám jellemezni Vajda Júlia életformáját? Mindenekelőtt aktív szeretetét azok felé, akikről úgy érezte, hogy szellemének segítői lehetnek, és ezt a segítséget vissza tudja származtatni jelenlétének aktivitásával, de olyan árnyalatosán, hogy ez a jelenlét valóban jelen-lét legyen.

Vajda Júlia közelében soha senki nem érzett alibi jelenlétet, figyelme teljes volt a valódi megérteni akarás igényével, és a már említett szeretetével, érzelmeinek átható melegségével. Volt képessége arra, hogy adni tudjon, és ugyanakkor befogadni a valódi áramok szellemi-lelki tartalmaiból annyit, amennyiből épülni volt képes. Halála előtti napon képes volt koncentrálni filozófiai olvasmányra, tehát jelen volt egy olyan állapotban, ami már a káoszt jelenthette volná7~-ha nem őróla van szó. Vajda Júlia életében meg tudta formálni önmagát: jelenség volt — és mint ilyen — tiszta és sebezhetetlen. Szellemét nem élte ki olcsó kis röpke játékokban, valótlan ötletekben, szellemeskedésekben, hanem kereste a legmegfelelőbb formát csendjéhez, amit az utolsó évek formanyelvének segítségével meg is talált. Az utolsó műcsarnoki kiállításának tanúsága szerint, ha szellemi izgatottsága nem is szűnt meg, de egyértelműbb válaszokra volt képes a felmerülő kérdésekre vonatkozóan, mint bármikor azelőtt, anélkül, hogy változtatni akart volna az elrejtőzés számára annyira fontos kívánalmain. Ezt a rejtőzködést tulajdonképpen valamiféle fényérzékenységnek is nevezhetném: a harsogó színek ellenében valami óvatosság, lefékezett indulatok, lefokozott érzelmek világa volt az övé, és a tudatos távolságtartása attól a világtól, amit nem érzett a legsajátosabban a magáénak. Szilárdság, szuverenitás, szerénység, szeretet adott rangot ennek a valóban egyedüli tehetségnek, aki nem sürgette sem önmagát, sem az időket érvényesülése kedvéért. Tulajdonképpen másokért élt, amíg élt, és így érhette el önmagát és azt, hogy megmarad számunkra személyisége és az a szellemi opciói, amit festészete nemcsak befogadott, de képes volt a kisugárzásukra is. Az utóbbi időkben sokat gondoltam Vajda Júliára és mindarra és mindazokra, kik így vagy úgy megérintették szellemileg és lelkileg.

184