Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Bőgel József: Az 1983. évi nyári színházi évadról

Margit szigeti szabadtéri színpadot pótló Ziohy Kastély udvarán „csak” egy operettre, ezért merültek még mélyebbre a bu 1 várbohózat-termés sekólyes vizeiben (hogy aztán a színészek és a rendezés jóvoltából itt — azaz a Városmajorban — mégis kiváló produkció szülessék), ezért vált szürkébbé a Budai Parkszínpad táncművészetre alapozott műsora is, ahol az egyetlen kiemelkedő, nagy értékű teljesítmény az amúgyis elsősorban Szegedre hívott, vitt, készült Kirov Balett produkciója volt. Ezért volt az idei Hilton Szállóbeli program tiszta felújítás, csillogó, cizellált, olykor egészen jelentékeny opera- és prózai (tehát nem zenésszínházi) élőadások szép múzeuma. Ebben a tekintetben a Körszínház idei bemutatója — Hofmannsthal Akárki-jének színnevitele még jelentékeny vállalkozásnak is tűnik, mert itt egy éppen nyárra, szabadtérre is való világirodalmi és drámai érték felmutatásáról volt legalább szó. Igazálban a biztosabbra menés szándéka tűzette műsorra az Agria Játékszínben a Liliomfit, s hagyatta ott abba a várkerti játékokat, adta vissza (?) Nyugat-Dun ántúl közönségének a népszínművet A falu rossza kétségkívül nagy tömegeket vonzó bemutatásával, szüntette meg Pécsett a klasszikus és modem prózai sorozatot.

Ide tartoznak még egyéb, sokkal rejtettebb defenzív műsorpolitikai tendenciák is, ezek azonban többnyire egy másfajta és csak helyeselhető igénnyel is párosultak, a magas színvonalú szórakoztatás igényével, a drámai-színjátszási hagyományok megbecsülésének és továbbfejlesztésének óhajával. Ezért is került színpadra, a forró nyári ég boltozata alá Tóth Ede, Szigligeti, Csiky egy-egy műve, s ezt a szándékát tükrözte a legnemesebb értelemben is a Szegedi Szabadtéri Játékok egész idei műsora. A Tradégia újbóli színrevütelével bekapcsolódtak a centenáriumi ünnepségek sorozatába, de a tény önmagában is a magyar drámairodalom és játszása legszebb tradícióinak folytatását, továbbfejlesztését is jelenti, örülni lehetett a már itt is hagyománynak számító Erkel-opera felújításának, valamint a mindig tömegsiker Kodály-mű, a Háry János újrajátszásának, valójában ismétlésének. A már említett Kirov-Balett 'programjával együtt (s hozzávéve még a más vonatkozásban később említendő Hegyen-völgyön lakodalom című néptáncfesztivált), az 1983. évi Szegedi Szabadtéri Játékok a tisztelgésnek, az itt valós tradíciók felújításának és a biztonságos iműsorpoliitiikának, több nagy nemzeti drámairodalmi és zenésszínházi érték felmutatásának igen jól sikerült ötvözete volt.

Mindezekkel is összefüggésben csökkenni látszott a színművészek érdeklődése a „paradicsom” iránt. Sok régi „szabadtéri” színész, rendező nem vállalt az idei nyáron semmit, s kiváltképpen sajnálatos, hogy nagyon sökan elmaradtak még ezek közül is az idősebb vagy középkorú színészgenerációk jelesebbjei. Sok volt a panasz a színészek között arra, hogy bizonytalanok a műsorok, a bemutatóddőpontok, drágultak a vidéken lakás-élés feltételei (is részben még hiányoztak is, vagy nagyon hiányosak voltak), nincsenek arányban a szabadtéri alkotómunka értékei és nehézségei a honoráni'Ujrnakkal, s így a már említett távolmaradást az ilyesfajta jelenségek jelentékeny mértékben növelték vagy legalábbis okozták. Am az a leglényegesebb ok, hogy meglazultak a hetvenes években kialakult műhelyek eszmei, etikai és stílusbeli, ízlésbeli kötelmei, hunyóban van a szenvedelem, s a színészeket a pihenés vágyán kívül még nagyon sok más is foglalkoztathatja, a szó szoros értelmében ugyanúgy, .mint elvontatoban. A megoldást, a pótlást, az új erők bevonását elősegíteni látszott az a tény, hogy az idén több volt az egy-egy kőszínházi társulatra való támaszkodás, mint bármikor korábban, hiszen a Gyulai Várszínház, az Agria Játékszín, valamint az Egervári Játékok valamennyi produkciója most és már egy meghatározott, patronáló, szerződésben lévő, földrajzilag is 'közel álló (e jelzők egyúttal típusok is) színház teljesítménye volt, ha mindenütt akadtak vendégek is. Ebből meg az következett, hogy olykor közepes vagy legalábbis több tekintetben foghíjas volt a szereposztás, s feltűnő volt, hogy egy-egy adott színház több jelesebb színésze mintegy M is húzta magát a nyári játszás kötelezettsége alól, mondván, hogy majd ősztől kezdődően — az említett produkciók egy része ugyanis az 1983— 84. évadban kőszínházi színpadra is kerül — „visszaveszi szerepét.” Ilyen légkörben nem is csodálható, hogy nem volt túlságosan magas a művészeti fegyelem színvo175