Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Ruszt József: Jegyzetek a Tragédia bemutatójához
Madách azért szalad ki minden lehetséges műalkotás keretei közül, mert igazán megkérdezte azt, .amit akart, amire maga nem tudja a választ. Így természetesen önmaga is egy játék rabja lett, gondolkodásának határait egy műalkotásoknál szokásos keretrendszer közé szorítja, s ez a forma végül is meghatározza az egészet, legalábbis a mi közeledési módunkat. A nagy, az „ördögi” játék érzésem szerint e mű alapvető fogantatása, ahogyan Goethe is eljátszott a Mefisztó figurával. Ennyiben hasonlatosak... De Lucifer én vagyok, és te vagy... Mefisztó pedig az, akivel néha találkozik az ember, Mefisztó a másik... Lucifer én vagyok. Ki Adóm? Ki Éva? Ki az Űr? költői klisék, bölcseleti hintalovak, akik úgy ügetnek és vágtáznak, ahogyan fantáziámnak szükséges. Ádám olyan kérdéseket kíván megválaszolni, amiket a szerző és én régen tudunk. Az Űr nem mond mást, mint egy falusi hitoktató. Lucifer meglep: Lucifer a játék során felfedez és definiál. Lucifernek nincs konkrét programja, csak helyzete van. A híres „megesküdtem vesztökre..nem több, mint bármely más klisé a műben. Szükséges rossz, csakúgy, mint a bűnbeesés fája. Mert miért vannak azok ott a kellős középen, már akkor, amikor Luciferről még az Űr sem tudja — mily paradox! — hogy hallgatni, illetve lázadni fog. Egyébként, mily .tökéletes: Lucifer — (ki tudja milyen jogon? italán „az együtt teremténk” — kétes jogán, maga magyarázza el az Űmak — újfent paradox, hogy létrehozott valamit, amiről fogalma sincs!... No! itt a dráma! Itt az ember tudat- hasadása. A készen kapott élethelyzet, mint idill: az Űr és én magam: Lucifer, aíki, mint az öntudatára ébredt anyag, boncolgatja magát, s megkérdi, hogy „mivégre az egész teremtés?! Ha nincs Űristen, az ember tragédiája igazi tragédia. Hogy van Űristen, ettől van választási lehetőség. A mű végső paradoxa tehát az, hogy egy materialista ember tragédiája, tulajdonképpen szomorújáték. De mert tudjuk, hogy magunk vagyunk, az Űristen nincsen, menekülünk a tragédia, a materialista tragédia tudata elől és keressük az istent, ha tetszik ugyanazon balga tételekben, mikben az Űr maga vigasztalja Adómat az utolsó színiben. A kérdés megoldhatatlan, s éppen ez ennek a műnek, — nem bölcseleti — hanem drámai zsenialitása. DRAMATURGIAI STRUKTÚRA A darab dramaturgiai struktúrája tehát -csak akikor fogható fel, ha felfogjuk a .legmélyebb madáchi gondolatot... Megteremti a teremtés mítoszának rituáléját, egyrészt: mert ez a kor érvényes mítosza, s mert éppen ebbe akar belekötni! Aztán — itt a csapda! — nem dobhatja el, mert akkor mibe köt bele. Madách ebbeli dramaturgiai botiadozása, tehát megkockáztatom: akaratlan is „ábrázolattá” emelkedik. „Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni.” Ki mondja ezt? Ki mondhatja ezt? Drámai értelemben bárki mondhatja, így lesz egy szobafestőből — a történelemben — a fél világ néhány éves ura ... Bölcseleti szinten ki mondhatja és kinek? Lucifer mondja? Madách mondja! Az Űr mondja? A vallásos világkép kötelezvénye mondja a magáét! Ha Lucifer mondja, én mondom... s Te döntsd el mit hiszel el nekem, te Ádám. Lucifer azt mondja Adómnak, nincs Űristen, csók Te vagy, meg én vagyok. Csak a „TE” rajtam kívül, mindig alternatívát keres... mint ahogyan Én is mindig alternatívát keresők, s ahány ember, annyi Ádám, ahány nő, annyi Éva, és éppen ezért, ahány férfi, annyi Ádám, és ahány nő, annyi Éva. Én vagyok a lényeg, Én Lucifer... És, ha tetszik a Szentlélek, a három részre szakadt katolikus mitológiában, „a titok” az Atya és a Fiú között. A szerepek egymásba játszanak, ment Ádám a Fiú az Atyától, s Lucifer a Szentlélek, s Lucifer a Fiú az Atya után, mint Jehova után Krisztus a kereszténységben. Ha tetszik Káin és Abel, Ádám az emberiség önmagától származtatott első két fia. 170
