Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Czére Béla: Néhány gondolat a pályakezdő drámaíró helyzetéről

prózai műveinkhez — hasonlóan a nemzeti és egyiben jellegzetesen közép-kelet-eu- rópai múltunkban és jelenünkben gyökeredző drámai művök érdeklik elsősorban a nagyvilágot is, már csak közép-kelet-európai jelenünk geográfiai súlya, sokfelé hidat jelentő szerepe miatt is, és történelmi múltunknak kétségtelenül vannak olyan sűrűsödési pontjai, ahonnan nézve a magyar történelem mozgásirányai az európai kultúra számára is mérvadóak lehettek — elég, ha a törökkel vívott több évszázados küzdelem egyetemes történelmi tanulságaira vagy a közép-kelet-európai nemzetiségi kérdésre vagy a múlt századi szabadságharc történetére gondolunk.

Nehéz volna pontosan meghatározni, hogy mely történelmi időszakok kedvezőek a jelentős drámai alkotások kihordása számára. De azért elég nyilvánvalónak látszik, hogy az ötvenes évek első fele például inkább az asztalfiók-drámák, a jövő számára üzenő művek megírására inspirálta elsősorban az igaz lelkiismeretűk szerint valóban elkötelezett alkotóikat, az is valószínűnek látszik, hogy a hatvanas évek konszolidált időszakában, az anyagi prosperitás és a kultúrpolitikai liberalizálódás éveiben a társadalmi konfliktusok a drámák testében latemsebben jelentkeztek, inkább az elmúlt korszak örökségét felmérő, elsősorban a hatalom és az egyén, a hatalom és az eszme viszonyát elemző morális, paraboiisztikus és történelmi drámák kerültek előtérbe. De az is egyértelműnek látszik, hogy a jelenünk gazdasági változásai a társadalmi mozgásnak, átrétegződésnek iis olyan formáit hozták már eddig is létre, amelyek a magyar drámaírók figyelmét az eddiginél sokkal közvetlenebb formában keltik fel, és a társadalmi, szociológiai, morális indíttatású színművek kiterebélyesedésénök, súlyuk növekedésének irányában fognak a jövőben hatni. Csak felsorolásszerűen említek néhányat azokból a társadalmi problémákból, amelyek már most súlyos konfliktusok magvait rejtik magukban, így a kisvállalkozói szféra növekedésével, az árpolitikával és egyéb tényezőkkel arányosan számos társadalmi réteg pauperizálódását, a társadalmi rétegek közötti szociális feszültségeket, a nyolc órai munkaidőn túl, sokszor elemi szükségletek megszerzéséért vállalt tevékenység családot, emberi kapcsolatokat és személyiséget sorvasztó hatását, anyagi és időbeli gondok miatt sokszor a művészet iránt éppen legf ogékonyabb rétegek kiszorulását a kultúra élvezetéből vagy legalábbis margóra szorulását, a társadalom alapsejtjének, a családnak a válságát, az etika, a szexuálerkölcs normáinak átrendeződését a családi és emberi kapcsolatokon belül — s mindez akkor még csak töredéke a magánéleti és társadalmi konfliktusokkal fenyegető problémáknak.

Korántsem akarom természetesen ezzel azt mondani, hogy ezeknek és a további problémáknak a kihívására csak par excellence realista indíttatású társadalmi drámák adhatják meg a választ, de abban biztos vagyok, hogy a nem publicisztikus eszközökkel dolgozó, hanem magasabb esztétikai színvonalon megszólaló, az individuum pszichikai világét és a mai ember léthelyzeteit is magába szívó társadalmi drámák műfajának reneszánsza fog rövidesen bekövetkezni. Ugyanakkor azonban az is nyilvánvaló, hogy a társadalmi-politikai problémák egy részének rendkívül bonyolult és kényes mivolta miatt eme konfliktusok lényege hosszú ideig inkább a történelmi dráma szimbolikájában vagy az abszurd, groteszk, esetleg éppen bragiko- groteszk hangszerel és ű darabok üzeneteiben fog revelálódni.

A színházak műsorpolitikájának kérdésiéhez visszatérve, kétségtelen tény az is, hogy idén határozott változás látszik a műsorterveikben: a színházi műhelyek egy részében valóban a magyar dráma, s azon belül a mai magyar dráma került előtérbe. A mai magyar drámák javára változott meg az arány a budapesti színházak közül például a Madách és a Népszínház műsortervében. Ahhoz azonban, hogy a magyar dráma az esztétikai .minőség tekintetében az irodalmunk más műfajainak — például a lírának — a színvonalán mozogjon, sok tényező egy bejátszása szükséges. Hiszen nyilvánvaló, hogy a magyar költő és prózaíró alkotásának mozgásterét befolyásoló objektív társadalmi és szubjektív alkotáslélektani motívumokon kívül a drámaíró számára eleve adva van a színházakkal való együttműködés számos tényezője is, s ezek a tényezők korántsem csak a dráma elfogadásától a mű színpadra állításáig hatnak, hanem már sokkal! előbb, a tervezés és az írás fázisaiban is.

163