Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása
hihetetlen kutató buzgalma miniden Viisegráddal foglalkozó könyviben részletesen olvasható, itt csak ugyanazt ismételhetném. A munkáikat vezető Schulek János és a MOB vezetősége, úgy vettem ki, nem voltak a legjobb viszonyban. Amennyi pénzit Lehetett kiszorítani a költségvetésből, azt megadták, de olyan méretű helyreállítás, mint Esztergomban történt, szóba sem jött. Ebben nyilván része volt annak is, hogy sem Gerevich, sem Lux nem tartotta illőnek, hogy beleszóljon Schulek elképzeléseiibe. Ezek pedig az adott lehetőségek határai között nem voltak fényesek. Kis, falusi kutat formázó védőtető állt a díszudvar kútja felett, féltető fedte az udvar nagyrészt épen maradt keleti falát, ez védte az előkerült kövek nagy részét is. A nagy értékű lelet helyszíni megőrzését tudományos szempontból nem lehetett kifogásolni, a feltárás nagyobb arányú kiterjesztésére^ helyreállítására nem volt pénz. Ezeket a feladatokat csak 1949 után kezdték megoldani. Olyan csip-csup ügyek kerültök a MOB-hoz, mint a visegrádi erdész panasza, hogy a földmunkák zavarják disznóinak hízását, s ezért kártérítést kért. Mesélek egy jelenetet, amelyet azért tartok érdemesnek a megörökítésre, mert jellemző, mily mélyen áthatotta a magyarság egy olyan német nevű, nyilván eredetét sem felejtő embert, minit Schulek Jánost. A negyvenes években természetesen divatba jöttek a Duna-kanyar sváb falui, Grossdeutschland jelszóval kirándulóiba jók jöttek a nyelvrokonok meglátogatására, elsősorban Visegrádira. Schulek János a díszudvarban dolgozgatva hallja, amint a csoport vezetője németül ismerteti a palota feltárását, többször emlékeztetve hallgatóit, hogy itt a német kultúra emlékei 'kerülnek ki a föld alól. Schulek felindulva a hallottakon, a csoporthoz fordult s ugyancsak németül így repliikázoitt: — Alighanem téved vezetőjük. Mert ha az építtetőt nézem, azok a magyar királyok voltak az Anjouktól Mátyásig, ha a művészeket, akkor azokat Itáliávail szinte egyádőben az olasz reneszánsz ihlette, nem egy közülük feltétlenül olasz volt. Csak a palota mai állapotát írhatom a német kultúra rovására. Az újonnan települt község lakói hurcolták szét építőanyagnak a királyi palota felszínen maradt köveit. A MOB természetesen nemcsak a nagy feltárásokkal és azok helyreállításával foglalkozott, hanem a szorosan vett műemlékvédelmi munkával is. Két konkrét ügy, amelyre emlékszem, eléggé rávilágít arra, hogy Gerevdch bátorsága, debatteri készsége mentett meg épületeket, nem pedig a törvény ereje. Hőid József 1838—41. között építette a ma Honvéd utca 28—30. számú házat Valero selyemgyár céljaira. Az épületből később, 1848-ban bankjegy nyomda, majd laktanya lett. (Az én. Károly laktanyái a II. világháborúig úgy emlegették, mint Valero laktanyát.) Egy alkalommal megjelenít Gerevichnél egy magasrangú katonatiszt, közölve, hogy elavult épületet le akarják bontani. — Vannak gépfegyvereik? — kérdezte Gerevdch. — Természetesen. — Ügy állítsák a laktanya elé, ha valaki le akarná bontani. A bontási szándékból semmi sem lett, de a laktanya sorsa sajnos rosszabbra fordult 1945 után. A Honvédelmi Minisztérium az elpusztult vári székiháza helyett ide költözött s az új óéira való átalakítás — ki mert volna 1949 után a katonáknak ellentállnii — hizony kiforgatta eredeti alakjából. A másik — a Péter,ffy palota — esetét részletesen elmondtam már, itt csak röviden összefoglalóim. Sorg Antal, a két háború közti építésvállalkozók legnagyobb cápája, felvásárolta a Galamb utcai kis házak legtöbbjét, hogy az értékes telkeken (négyszögöle 2000 pengőt ért) öt-hat-emeletes házakat emeljen. Ez a nagystílű vállalkozás érintette az akkor Piarista, ma Pesti Barnabás utca 2. sz. egyemeletes barokk palotáit, amelyet Mayeirhoffer András épített 1744-lben Pétenflfy János részére. Ez időben Kristháznak nevezték, m,a mint a 100 éves vendéglőt ismerjük. A palota a pesti világi barokk építészetnek szinte egyetlen ránkmaradt emlékét Gerevich nem engedte lebontani, műemlékké nyilvánították, s noha törvény 1299
