Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Ratkó József: Segítsd a királyt! (dráma)
FŐPAP Pogánnyal szóba nem (bocsátkozom. ÖREG Nálad ez, ugye, jónapot jelent. FŐPAP Dícsértessék az Üir! Gizella küldött, aggódiiik érted, István, látni kíván. Nyugtalan, de elhagyta már a sírást; királyi lélek — erőt vett magán. ISTVÁN Eredj és dicsérd érte a nevemben. S ha sírna ismét, nyújts vigaszt neki. Én fiacskáimat nem hagyom magára, megvárom itt a hajnalt, nélküle meglenni nem tudok. Megkérlelem az Istent, adja vissza, imádkozom, cseréljen el ivele! Segítsetek, atyácsfca, püspök úr! FŐPAP Ne vétkezz! Amit elvégzett az Úr, emberfia azt nem fordítja meg. Hálóházadba viszlek, jer velem, Krisztusra kérlek és parancsolom! (Istvánnal dulakszik) Segíts, pogány, ha szánod a királyit! Segíts! Egymagám nem bírok vele. ISTVÁN Azt gondoljátok, nem vagyok eszemnél? Engedjetek! A szent sebekre mondom, hogy megcsúfollak mindkettőtöket! Elhullott köiykét még az állat is megvirrasztja, mellette doforokol, el-elfut tőle ríva s visszafut, sebét lenyalja, nyüvét, óvatos manccsal tapintja, orral bökd ősi, hogy hátha élne még! Ki tiltja meg fiam mellett maradnom? Melyiikőtök részvétlen Istene? FŐPAP Büröklevet vagy bort ittál, király s megrészegedtél! ISTVÁN Hogyne, püspök úr! Leittam magam! Isten-töltögette drága kupákból ittam a halált, teli vedeltem halállal magam s megrészegedtem! ÖREG István, csitulj, eredj halo ttacs kádhoz! (a püspökhöz) Engedj szólanom. Vígy hírt a ivárha, püspök. A király Imrénél virraszt. Nem keld félteni. Engem ne mondj. Itt éjszakázom én is. Elfészkelem itt valahol magam s vigyázkodok. Elleszek hajnalig. S ha reggeled vén elszundítana, majd megébresztem. A törvénynapon ott lesz időben, ne aggódjatok! FŐPAP (tétovázva) Dícsértessék az Űr! ÖREG Hát persze. Jó éjt! (Püspök el, öreg leül a kőpadra, morfondírozik) ÖREG Hogy elútált ez itt. Mint a ganét. Most meg dícsértiessékel. S holnap ismét oktalan, pogány ebnek szidogat. Bezzeg nagy úrnak tolja fel magát. Mintha nemzetség vénje volna: görbülj kezére, bűnös lélek, és ápold meg! Ájtatva térden néhány kótyagos lecsókolódja még a köntösét is. Ez meg tűrd, mint eb a vakarást, a félügyűje! Semminek alítam. — Csülökre, no! Iimrécske lelke vár. (Feláll, a bokrok közé megy, előveszi Imre tegzét, íját és egy ásót, helyet keres) Vén kezem dolgát hirtelen szavam el meg előzte István úr előtt. — Ihol könnyű a föld — elrejtem itt (íjat, tegzet elás a kápolna kőpadja mellé) Lélek, figyelj ibö szemmel s megleled! (behallgatózik a kápolnába, majd füvet tép, egy kőre rakja s lefekszik.) Ríjj csak, m'jj, kicsi szolgádnak felette. Kinek gyermekre, játszi szóra évekig mosolyod nem volt egy se, megkövült, ráhűlt a gond orcádra, irgalmatlan s kemény voltál magadhoz, véreidhez, megböjtöltünk egy enyhébb szavadért is — íme, ember vagy isimét. Megnyitotta orcádnak ajtaját a fájdalom. Rájj csak, rídogálj! (Színre bejön a Főpap) FŐPAP öreg, merre vagy? ÖREG Itt volnék, püspök. Lépj egyet s orra buksz. FŐPAP Beszédem volna véled. 1223
