Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat III.)

A vélemény az első tervezőket igazolta. Olyan vasalással készült a födém, amely az új terhelést is elbírta.

De térjünk vissza a „régi szép időkre”, mert a helyreállítás története még néhány megszívlelendő momentumot tartalmaz. Említettem már, hagy a helyszínen működő Várnai Dezsőt kettős nyomás érte, Lépőid mmdazt látni szerette volna, amit — különben helyesen — a kútfőikből kiolvasott. Pl. a reneszánsz dísztermet, amely a Dunára nézett s Lubenau szerint száz személy is elfért benne.

— Rajzolja meg Várnai — volt Gerevich döntése, hiszen néhány nagyon szép vörösimárvány töredék kivételével semmi sem maradt belőle. Ugyancsak lebontatta az egyik terem beépítését, amelyet Lépőid trónteremnek rekonstruált. Dohogott Gerevich a kápolna menza oltárának megépítése miatt is.

— Itt szeretnék misézni — mondta Lépőid.

— Van elég oltár a bazilikában, ahol misézhetsz — raplikázott Gerevich, de az oltár maradt. Sohasem tudtam meg, mondott-e misét e helyen Lépőid Antal prelá- tus kanonok.

Leopold a negyvenes évek végén a bécsi Pázmá-neuim igazgatójává nevezték ki. Az egykor híres papnevelő intézetet ekkor már helyiségeinek — egyházi rendeltetésű — bérbeadásából tartották fenn. Pl. itt székéit az egyik apáca-rend, amely a pályaudvarokon az érkező leányokat óvta a nagyváros kísértése ellen, átmeneti szállást biztosítva számukra. 1962-ben Becsben járva szerettem vo-lna meglátogatni Le- poldot, de egészségi állapotára hivatkozva (1880-lban született, tehát idősebb volt, mint Gerevich) eltanácsoltak. Így nem tudom, megírta-e az esztergomi feltárások történetét, amelynek ő volt az egyik legfontosabb és értőbb szemtanúja.

Volt az esztergomi feltárásnak imég egy szintén napijainkig kiható következménye: a falképek restaurálása. Ha e kis írás elején olyan lehangoló képet festettem az építészeti helyreállítások helyzetéről, mikor Gerevich a MOB-ot átvette, akkor sokkal sötétebb színekkel kellene ecsetelnem a képzőművészeti restaurálás helyzetét. Alig volt (képzett restaurátor (azokat is inkább saját maguk képezték s a múzeumok foglalkozta-tták), a falképeket hozzá nem értő kontárok festették át, az oltárok fa részeit, anélkül, hogy anyagukat konzerválták volna, felületük átmázolá- sával, aranyozásával „restaurálták”.

Gerevich tisztában volt azzal, hogy ezen a helyzeten csak külföldi restaurátor meghívásával lehet segíteni s mivel a tét igen nagy volt (a kápolnában jó kvalitású olasz trecento, a Vitéz teremben ugyancsak olasz quattrocento művész dolgozott), meghívta a milánói Mauro Pelliciolit, aki hazájában is a jónevű restaurátorok közé tartozott.

Esztergomban a freskóik első állagvédelmiét — mint imár említettem — Niikássy Lajos végezte, működését Pellicioli nem értékelte sóikra. Ö és segítőtársai a kápolna és a palota freskóit rögzítették, megtisztították, de a restaurálásra már nem került sor. Gerevichnak sikerült elérnie, hogy Káfcay Szabó György, valamint rövid ideig Dex Ferenc is részt vegyen a munkában, sőt Káfcay, akit Pellicioli annyira megkedvelt, hogy szóba jött, a lányát elveszi feleségül (semmi sem -lett a Gerevich által dédelgetett tervből, mert Kákay elvált első feleségétől), kint is dolgozott mellette Milánóban.

Pellicioli Esztergomon kívül két helyen is dolgozott Magyarországon. Ö tárta fel és restaurálta a jáki templom szentélyében és a délnyugati toronyaljiban látható freskókat és a sümegi Maulbentsoh falképeket. Ez utóbbi szinte reveláciáként hatott. A falképeket sötét, fekete korom és füst réteg borította.

Mikor megkérdeztem Pelliciolit, milyen anyagokat rendeljünk a munkához, két vagon tengeri szivacsot .ként, mondván, hogy víz mindenütt akad. Az -olasz restaurátor megkapta még a győri székesegyház Maulbertsöh freskóinak a restaurálását is, de erre — bár a templom be vol-t állásolva — a háború végén már nem került sor. Működése nemcsak az említett falképek megmentése miatt -volt sorsdöntő, példát mutatott és elérendő módszert, nívót, amely felé a mieinknek -törekedni kellett. Mintaképet, amelyet azonban a XI. világháború után a külföldi tanulás lehetősége nélkül nagyon nehezen lehetett követni.

1195