Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Georgi Konsztantinov: Budapesti kézirat (vers, Kiss Benedek fordítása)
GEORGI KONSZTANTINO V Budapesti kézirat Az ég felé húz, búg a repülőgép ... Májusi hó vakít a Vitosán. A költőnek, mondjátok, mi kellhet még? Mennybolt — repülni? Eh, jól van no — szállj Alant a felhők szelíden remegnek, vállamra hajtja szép fejét a nap. De ím — már közelítjük Budapestet, s érzéseim is földre hajlanak. Milyen rövid a repülőút! Hisz még a Sztart-lapot sem olvashattam át! Pár pillanat, s elmaradt mennyi hegység! Vissza nehogy gyalog törjek csapást! Aligha! Utam pontosan kimérve, retúrjegyem van, nincs aggódni ok. Most üdv a Gellért-hegynek — most előre! Szépséges Budapest, hát jó napot! Hallgatag mosoly füröszti az arcom, míg elnézem Dunádnak kék vizét. S mint a Duna, csilingel, messzehangzón örvénylik körben a magyar beszéd. Mia érkeztem ... De emlékezetemben régikori szekérút nyikorog . . . Apáink, szépanyáink vésztől verten rótták idáig kocsin vagy gyalog. E földig ért soruk kínoktól űzve, kezük hála-keresztet itt emelt; hegylakó vagy Mizia sok kertésze e földben eresztett új gyökeret. Arvult honjuknak dicsőséget szerzett szótlan munka és szegény-becsület. „Ha bolgárnak, hát szorgalmasnak termett” — mondják Magyarországon ma is ezt. De bevallom: nem véletlenül bolygott hangom a messzi múltak mezején . . . Itt ünneplem majd Oirillt és Metódot, nagy napjuk itt fogom megülni én, bolgárok közt, kik jönnek Esztergomból, s küldi őket Harkány, Buda, Szeged. Hazám, veled lesz — távol otthonomtól — örömteli találkozóm, veled!
