Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)

— Menjünk el innen, Mosze-batono, különben ebben a nagy viccelődésben egy szép napon arra ébredünk, hogy mi is itt ássu'k a földet!

Feküdtünk, pihenésre szólít szükségünk az átéltek után. Ankiipo Szetuni népének barlangjaiból és odúiból egyfolytában énekszó, dandlásZás és pandurik hangja hallatszott. Ügy képzeld el, hogy neim hagyták abba késő éjszakáiig.

Topana jött be, az ebédünket hozta.

— A névnapja van valakinek, vagy valami mást ünnepeltek, hogy az emberek így énekelnek és mulatnak? — kérdezte tőle Data.

— Nincs ima se névnap, se semmiféle ünnep.

— Hát akkor meg írni -bajuk van?

— Éppen azért énekelnek, mert nincs semmi bajuk.

Ettünk egy-ikét falatot, aztán megint lefeküdtünk és elaludtunk. Topana ébresztett Iminket. A vén boszorkányt a házigazdánk küldte azzal, hogy látogassuk meg.

Data nagyon kelletlenül indult el. Én sem voltam valami jó hangulatban, de azt nem tehettük meg, hogy nem megyünk.

Bementünk Szeturi házába. Most is párnáikkal telerakott ágyán feküdt. Mellette Tabagari ült egy sámliin, kezében azzal a könyvivel, amelyből reggel Szeturi Ábelről és Arkipóról olvasott fel nekünk. Lapozgatta a könyvét, és valamit mormolt a gazdájának. Szeturi intett, hogy foglaljunk helyet, és maradjunk csöndben egy kicsit. Ezen kívül egyetlen mozdulatot nem tett, és egyetlen szót sem szólt. Tabagari — nem tudom, annyira el volt-e imélyedve, vagy csak egyszerűen nem vett minket emberszámba — nem is nézett felénk. Lapozgatott a könyvben, és magában mormogott.

Kényelmetlenül éreztem magam, de mit tehettem volna. Enni-tandvalóval senki sem kínált, így Tabagari t hallgattulk. Mi mást tehettünk volna!... Neveiket olvasott fel:

— Ekvtime jószívűt jelent. Ez megfelel. A Melenti görögül „gondoskodó”. A Vukol az „őköppásztor”. Ez nem kell. Istállómester már vagy, az öfcörpásztorra akkor nincs szükség. Polievkti... Ez jó, annyi mint „hőn óhajtott”! A Domenti is jó, azt jelenti „békéltető”. Abeszalom. Ez zsidó név: „a béke atyja”. Jó ez is. Ti- hon! Hű, nagyon jó, boldogsághozót jelent! Várj csalk, még valamit találtam!... A Kalenifce „fényes győzelmet arató”. Mennyi ez eddig? Hét, ugye? Elég nekünk eny- nyi: Ekvtime, íMelenti, Polievkti, Domenti, Abeszalom, Tilhon és Kia/leniíke. Maradjon így?

— Maradjon.

Szeturi intett Tabagarinak. Tabagari elment, Szetuni meg ezt mondja nekünk:

— Aki arra vállalkozik, hogy gondoskodik a népről, annak le kell mondania az alvásról és a pihenésről. Észrevettem, hogy néhónyan visszaélnek az én gondoskodásommal. Ezt nem szabad hagyni: másokat is magúikkal ragadnak, és mind el- züllenek. Mi a teendő ilyenkor? Rövidebbre kell fogni a gyeplőt! Kivétel nélkül mindenkiét! Kákoja Tabagari sorba állítja az embereiket, megtanítja nekik azokat a neveket, amelyekről most beszéltünk. Amikor a neveket már kívülről tudják, akkor megtanítja nékik, hogy melyik mit jelent. Az embereid agyát neked kell lefoglalnod, különben nélküled, sajétmaguk fogják lekötni valamivel, és ki tudja milyen bajt hoznak magukra! Azzal kell foglalkoztatnod az agyukat, amire neked van szükséged. Akkor majd jól érzik magukat, és íboldogók lesznek.

— Igen, de nem fogják megkérdezni az emberék Talbagaritól, hogy miért kell megtanulniuk ezeket a neveket? — kérdeztem.

— Előre elmagyarázza nekik, és utána már nem kérdeznek. Ezek mind az én neveim. Mostantól nem nevezhetnek engem egyszerűen csák Arikiipónaik. Mind a nyolc nevet végig kell mondaniuk, ha rólam akarnak beszélni. Erről van szó.

— Elnézést kérelk, de nem érzem jól miagam, el kell mennem, és le kell pihennem egy kicsit — mondta Data Tutashia, felállt, elbúcsúzott és elment.

Niem mertem követni, féltem, hogy megsértem vele Szeturit. Sokáig maradtam nála. Házigazdám hetet-havat összehordott, de azért engem is hagyott néha szóhoz jutni. Amikor eljöttem tőle, miár jóval elmúlt éjfél.

1179