Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Tóth László: Öt szlovák költő

mondott: ,, Plum-plum- tara Hala. ’ ’ És ezt is csak egyszer. Persze, magiuk e fiatal köl­tők is fölismerték a korszak szlovák lírájában — és nem egy jel szerint a saját verseikben ás — a válságtüneteket. Hiszen idézett vallomásában Peteraj például azt is elmondja, hogy mennyire nem szereti sarját nemzedékének a költészetét, Ján Strasser pedig egyenesen a fiatal szlovák költészet reneszánszának szükségességét hangsúlyozza. Peteraj az elsők között ismerte föl a Nagyszombati csoport költé­szetének zsákutcáit, s már az említett kerékasztal-beszélgetés előtt másfél évvel éles hangú, ám máig is érvényes tanulságokat tartalmazó cikket írt a Mladá tvor- bába a konkretisták, s áltáléiban a konlkretizmus válságáról, noha tudvalevő róla, hogy maga is elszánt posztk onkretista költőnek számított még aibban az időben. A hatvanas évek közepe táján a szlovák líra aimúgyis zajos hétköznapjait a Magányos futók (Csamedi bezcd) nevet viselő három tagú költőcsoport jelentkezése kavarta fel. Ivan Laiucik, Ivan Strpka és Peter Repka a Miladá rbvonba 1964. évi 1. számában lépett színre először csoportként. A verseikhez csatolt manáiesztumban mindenekelőtt etikai programot hirdettek meg: „a költészetet küldetésként értel­mezik, s az emberséghez való visszatérés mellett .kötelezik el magúikat.” Az élet, s így a költészet lényegét is a mozgásban, az állandó változásiban és annak megra­gadásában látják: szövegeik javarészében tárgyak és emberek helyváltoztatásának látható mozgásirányát kísérik figyelemmel. Ivan Lauciik első kötetének már a cí­me — Pohyblivy v pobybliivom (Mozgatható a mozgathatóban, 1968), — is jelzi a mozgás, a változás igényének és megragadásának programiját. Ivan Strpka, aki a csoport teoretikusának a szerepét is magára vállalja, Laucik versed kapcsán azt a japán festőt idézi meg egyik esszéjében, aki egy ház tetejéről önmagát vetette bele a vászonba. S iha a példa ígérte fconoept art föiválialásádg még nem jutottak is e'1, a szövegköltészet jelentőségének felismeréséhez igen — s a szlovák 'költészetben el­sőként és meglehetős homályban tapogatózva. Strpka nem egy írásában beszél, Mal- larméra hivatkozva a nyelv válságáról, s a Magányos futók mozgásigénye mögött nem kis .mértékben érezni a nyelv, a versnyelv megmerevedésétől való rettegésüket is. Strpka egyik jegyzetét, a „nyitott vers” (otvorená foéseíS) .problematikájának szen­telte. De mi előtt a nyitott vers? — kérdezhetnék. A létezés előtt, a létezés nyi­tottsága előtt, a ‘létezés elpusztítthatatlan igazsága előtt — hangzik a válasz. És ép­pen ez utóbbin fenekük meg a leggyakráhban a vers, mondja Strpka: „pontosab­ban szólva, a vers nyelve fenekük meg a létezés igazságán, a létezésén, amely né­ma. Néma, mert van”. Majd kifejezi abbéli reményét, hogy a „nyitott vers útban van felénk. Mert magává az oszthatatlan emberi tudattá kell válnia, a létezés tu­datává, amely a ‘költészet erejével igyekszik alakítani, kitágítani a létezés terét. Ez az aktivitás a nyelv aktivitását feltételezi. És e ponton kezdetét veszi egy életfon­tosságú küzdelem, melyben a költésze saját érvényességéért harcol. Kezdetét veszi a tudat autentikus, eredeti, forrásnak tekinthető nyelvéért folytatott szüsZüphoszi küzdelem, azaz, egy olyan nyelvért folytatott küzdelem, melynek segítségével a vers nagyabb területen nyílik meg az emberi arcvonások, a formák formái előtt. A teljes élet előtt. (...) A nyitott vers olyan magaslat, amelyről meztelenül pil­lanthatjuk meg önmagunkat. És megöleljük azt, amit szeretünk. Ügy tűnik, ugyan­is, hogy ezek a versért vívott küzdelmeink Adómmal kezdődnek (és Adómmal ér­nek véget.) De vajon ivan-e valaki köztünk, aki nem maga Ádáim? Az 1944-es szü­letésű költő egyébként mindezidáig négy verseslkötetet írt. Az első 1969-ben jelent meg Krátke detstvo kopijníko-v (Kopjások rövid gyermekkora) címmel, melynek tö­rékeny alkatú, kicsit talán Saint-Exiupéry légies hősére emlékeztető Hercege — Strpka több alkalommal is hivatkozik A kis herceg írójára — a gyermekkor láto- másos-áloimszerű viliágának rekonstruálásában segédkezett a költőnek. Második kö­tetének, a lefordíthatatlan szójátékra épülő Tristár tára (amelynek szó szerinti je­lentése: Trisztán fecseg, ám ugyanekkor utal e szövegek avantgartdiata-dadaista ih­letését magyarázó Tristan Tzarára is) lírai hőse a konvenciók ellen lázad, foggal- körömmel igyekszik .megvalósítani önmagát, s fiktív kiáltványaival, nyilatkozataival, plakátszövegeivel egy kissé mintha a beat-költőfc közelébe sodorná Strpkát. A ke­1152

Next

/
Oldalképek
Tartalom