Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Nádas Péter: Epizód egy emlékiratból (regényrészlet)
arcot, egy nő arcát, hanem valami kivételes tájat szemlélnék, otthonosan meghitt tájat, ahol ismerek minden titkos szegletet, utacskát, búvóhelynek alkalmas mélyedést, árnyékokat, emlékeket, a legkisebb moccanás jelentését, s amelynek látványától én is gyerekesen csupasz leszek; Küíhnertné a falra szerelt nyilvános telefonkészülék kagylóját fogta még, szórakozottan és sértetten, ugyanakkor azonban valamely öntudatosan öntelt kötelességtudással is, „lásd*! bármennyire megaláznak megbízatásaid, nincsen, nem lehet olyan kérésed, amit ne teljesítenék!” — most fejezte 'be a tárgyilagosnak szánt tudósítást, melyet Melchiorrall folytatott beszélgetéséről adott nekünk, „hát nem megmondtam? ilyen ellenállhatatlan vagyok!” — kiáltotta Thea, miikor Kü’nnert- né a siker mosolyával és mégis dühödten visszacsapta villájára a kagylót, Thea valóban felháborítóan viselkedett, bár nem felháborítóbban, mint ahogyan egyébként is szokása volt, minden körömpiszoknyi sikert kisajátítani, igaz, játékosan, jól ismerve saját gyengéit, és mégis! Küihnertné sértettsége viszont nem csak azért nem volt alaptalan, mert önmagában sem lehetett könnyű beszélgetés, meggyőzni valakit arról, amit nem akarhat, teljesen nyilvánvaló völt ugyanis, hogy Melchior nem azért fogadta él a meghívást, mintha Thea oly ellenállhatatlan lenne, hanem csupán a trükk bizonyult jónak, egyszerűen a csapda volt jó, s ilyeténképpen Melchior nem a meghívást fogadta el, hanem csak a közvetítőt, őt, Kühnertnét, akit egyébként alig ismert, nem volt szándékában megsérteni; helyesebben nem is sejtve, hogy Thea minden különösebb elfogódottság nélkül mindent kifecseg, akárha a legteljesebb nyíltság árán őrizhetné meg életének valóban lényeges titkait, nem óhajtotta nyilvánosságra hozni azt a durva elutasítást, amivel ilyen vagy olyan okokból a rohamszerű, és mint később megtudtam, morális szempontból se mindig kifogástalan támadások ellen védekezni kényszerült, nem akarta hát beavatni Kühnertnét egy olyan titokba, ami Kühnertné számára egyébként nem volt titok; a szemrehányó pillantást és a szemrehányó hangot azonban nem is annyira e beszélgetés kellemetlensége váltotta ki belőle, nem a csendes bosszú, amivel Melohior mintegy megüzente Theának, hogy hiábavaló a kíméletlen fáradozása, ő marad ura a helyzetnek, ugyanis jön ő! hogyne, szívesen, csak éppen magával hozná francia barátját, aki éppen nála tartózkodik, s erre aztán Kühnertné se mondhatta azt, hogy ne hozza, ellenkezőleg, kifejezte azt a hallatlanul nagy örömet, amit Thea érez, ha alkalma van megismerni Melchior barátait; Külhnertnéből a szemrehányást, sértettséget és dühöt, inkább az a mindenképpen meglepetésnek, megalapozatlan fordulatnak tetsző gyengéd mozdulat váltotta ki, amivel e beszélgetés alatt Thea felém fordult, amivel a karomba kapaszkodott, duruzsolt, udvarolt, s amit én a legtermészetesebb módon viszonoztam suta vigyorommal, mert valóban minek fogdosott engem itt, ha közben egy másikat akart! vagy egyiket a másik helyett? ahogyan az imént Hübtíhen csupasz teste helyett az én csupasz pillantásomat? avagy egyszerre akarná mind a kettőt? netán azért akarná összehozni őket, hogy az egyiket a másik ellen kijátszva bebizonyíthassa, hogy nem, Melchior nem is olyan érdekes neki, ő mindenkit az ujja köré csavar, bárkit! s ezáltal semlegesítse a megaláztatást, amit Melchior elutasítása és durvasága miatt kellett elviselnie, ami a Hübchennel próbált páros jelenet alatt halálos sebként fölszakadt, mert igen, fiatalságra és szépségre vágyik! s ami a rendezővel való kétségbeesett vitában csillapíthatatlanul vérzésnek indult? mindenesetre a kölcsönös bizalomnak, gyengédségnek és érdeklődésnek 1127
