Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Bokros János: Pásztorok és bohócok (Takács Imre családi kiállítása)
BOKROS JÁNOS Pásztorok és bohócok TAKÁCS IMRE CSALÁDI KIÁLLÍTÁSA Az első pillanatban talán meghökkentő, bolondos ötletnek tűnhetett, hogy rangos poétánk, Takács Imre az idei nyár elején képzőművészeti kiállításra invitálta az érdeklődőket a székesfehérvári Sziget utcába, a közép-dunántúli írócsoport klubhelyiségébe, méghozzá családi kiállításra. Elsősorban azok számára lehetett ez a vállalkozás váratlan és szokatlan, akik Takács Imrét csak mint költőt ismerik, olvassák verseit az irodalmi folyóiratokban, újságokban, esetleg kötetekben, antológiákban, de nem ismerik benne a sokoldalú művészembert. Azt a művészt, aki elsősorban költő ugyan, de formát tud teremteni vésővel, faragókéssel, ecsettel is. Aki gyerekkorától a formálható, megmunkálható anyag igézetében él, a sömjéni elemi iskolában összeeszkábált villámhárítótól, nyeregtetős háztól kezdve, a megélhetést nyújtó kosárkötésen át a soponyai, majd fehérvári tudatosabb kísérletezésekig. Az ifjúkori paraszti munka hozzászoktatta kidolgozott, vastag ujjait, hogy ne tétlenkedjenek, hanem mindig fogjanak, formáljanak valamit, teremtsék a szépet. A festői látás is gyerekkori élményekből származik, a színeket, árnyalatokat szintén a paraszti környezet adta elsőként számára. Erről így vallott Bertha Bulcsúnak: „A barna, amilyen az öreganyápi volt, az ablaktok, a kenyér, a gledicsia, szentjánoskenyér, a régi asztalok. A piros, a pipacstól kezdve a kislányokig, ahogy leülnek a porba. A sárga búzaszemtől egészen odáig, hogy arattunk, s az apám orrából elkezdett folyni a gyomorsav. Szépség és szörnyűség együtt. Én voltam kint vele, markot szedtem. Részes aratók voltunk. Hogy én festek, innen jön. Rábasöm- jénben háromszáz alkonyatot láttam, amikor a földünkről mentem haza. Mert mindig keletről mentem nyugat felé. Háromszáz festményt láttam.” A festegető, rajzolgató, szobrokat, maszkokat faragó művész, a környezetünket szebbé álmodó Takács Imre kiállításáról van tehát most szó. És ennek a hitvallásnak a jegyében: „A művészet a szép tárgyak létrehozása”. De hogyan kerülnek ide a családtagok, az édesapa és a gyerekek? A nem mű89
