Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - EMLÉKEZÉS HUSZÁRIK ZOLTÁNRA - "A mű megszüli az életet..." Ágh István és Császár István beszélgetése 1983. augusztus 18-án Huszárik Zoltánról (Lejegyezte Pete György)
egész közeli képen látszik, ahogy az élet utolsó pillanatában megremegnék a kezén az izmok... vagyis ahogy éppen elszáll bölőle az élet... már elszállt, de mintha még élne: ez ő. És azt is köny- nyű volna mondani, hogy Krúdy a magyar prózának még mindig fel nem fedezett, legnagyszerűbb alakja... A másik pedig, hogy most már, utólag, nagyon könnyű nekünk h-asonlítgatni. Krúdy Gyula nem élt írói életformát... Krúdy úgy hallt meg — kicsit idősebben —, minit Huszáraik Zoli... De nem sokkal idősebben. Ügy halt meg, hogy minden nagyon zilált volt körülötte. Tudjuk, hogy ő, aki mennyiségre is óriási méretű művet alkotott, úgy halt meg, hogy a villanyórája ki volt kapcsolva, mert nem tudott villanyszámlát fizetni. Ez nem merőben véletlen ténye az életének... Ez sors. A. 1.: A mű megszüli az életet is ... A mű megszüli az életet, mert amikor a Szindbádot csinálta, akkor még nem gondolhatott Zoli arra, hogy őneki is olyianféle vége lesz, mint Krúdynak ... Cs. I.: Hát persze ... Ezért hangsúlyozom, hogy utólag könnyen mondom én, hogy már akikor láthatta! Hogy úgy fog meghalni, hogy attól fél, nem lesz höl laknia — mert úgy halt meg! És Krúdy életét sem úgy kell ám elképzelni, hogy ő mindig a diadalmas, nagyszerű szépfiú és párbajhős volt... Van egy utolsó Szindbád-írása — a Purgatórium című posztumusz kisregény —, ami arról szól (gondold el!), hogyan töltötte az idejét az elmegyógyintézetben, ahová -nehéz élete miatt került... Ez az írás teljesen elüt a többi Szindbád-írástól. Bár mindegyikben ott van a szomorúság, a reménytelenség. De ebben aztán nagyon megalázott ember: ebben a nagy Krúdy Gyula olyasvalakiként lép elénk, akinek azt mondja az ápoló — Ferenc, „aki masz- szőr, mumus és áltálában fehér kabátban járó mindenes volt a háznál”: „Én egyetlen ökölcsapást -mérek a szívére, akkor nyomban meghal”. Krúdy nem több, csak egy ápolt, odabent. Tehát ne higgyük, hogy egész életében mindig diadalmaskodott — hanem úgy élt, mint Huszáraik Zoli: őt is, miután a nagy írói létet nem tudta megteremteni magának, biztos, hogy nagyon sokszor megalázták ... És Zoliról szólva is nem tudom nem megemlíteni, és ha már megemlítettem, akkor ezredszerre is újra akarom említeni, hogy egy-:két héttel a halála előtt fethí-voitt telefonon ... Akkoriban szomorkás beszélgetéseket folytattunk — bár ő volt inkább szomorkás ... És mesélte, hogy „hát, tudod, testvérkém, lenn voltam itt az Qmnda Művekben, és odajött két rendőr igazoltatni, és nem volt nálam igazolvány... mert hát csak leugrottam meginni fél liter bor-t... meg hogy vigyek föl... és mondom: é-rtse meg, uram, niin-cs nálam igazolvány ... jöjjön föl, itt 1-akom, néhány házzal arrébb ... és erre a rendőr adott két pofont ... tudod, testvérkém, megpofozott.” Nem a rendőrségről van itt szó... A rendőr szimbolikus figura ebben az esetben. Megpofoziták.... A rendőr semmivel sem volt rosszabb, semmivel sem bánt méltatianabbul Zoliival, mint másokkal, sőt! A rendőr nyilván a helyzetnek megfelelően viselkedett. Lehet, hogy Zoli túl hangosan mondta, hogy nincsen nála igazolvány — meg egyáltalán, látszott rajta, hogy „egy senki”. A rendőr tulajdonképpen a maga helyén sokkal menthetőbb, -mint az az operatőr, aki a sárban fekvő Huszáraikat — nem az én fantáziámban, hanem valóságosan, a filmgyár udvarán — kikerüld. Tehát hogy miért a Sz.indbád, miért Krúdy világa... ? Ebben a dologban egy vagyok Zolival: én is állandóan újraolvasom Krúdy írásait, és egyre többet fedezek föl bennük. És azt látom, hogy azt a világot leggydlkosiabban Krúdy ábrázolta — kissé úgy, mint az -a Dosztojevszkij, aki a Szent Szinódus főügyészével levelezgetett... Öt ugyan vallásos hülyének tartják, nála gyiilkosiabhan mégsem írta le senki sem Oroszországot, sem az orosz egyházat... Méghozzá sok helyen. Á. I.: Zoli találkozásai ... Latinoviits és Huszáraik... Csodálatos találkozás volt ennek a két embernek az összejövetele. Zoli találkozásai vdilágméretűek: például Sulksinnal... Lj-ubimovvlal... Egy filmszemlén volt, és biztos, h-ogy őneki annál az asztalnál kellett ülnie, ahol Suksin- nak. Nem úgy, h-ogy ő oda -akar ülni... Ez sorsszerű. És az is sorsszerű, hogy kánt járt utána a Szovjetunióban, és akkor halt meg Suksin... és elmeséld-k neki, hogy az íróasztalára borulva találtak 934
