Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Bertalan Lajos: A nyolcvanadik "manuskripte"
gényében hűséges tükörképet kapnak minderről. Nem hiányzik persze az önváddal kísért önmentő-imagyarózó szándék, helyenként az elfogultság sem, s az szinte törvényszerű, hogy „a törvény’” alkalmazói, a paragrafusok csavarói ugyancsak megkapják a magukét. Keserű gúny és lemondó megvetés árad egy-egy bírósági tárgyalás summázó leírásából. Ez a szembesítés persze kevésbé álomszerű, mint a svájci „álomváltóké”, de annál szigorúbb és következetesebb. A szerző és mű, a szereplők és a valóság konfrontációja is magában hordja a változtatás igényét. Lehet, hogy a véletlen műve, de ismerve a grazi folyóirat nagyon tudatos szerkesztői gyakorlatát, inkább szándékosság következtében látott ugyanebben a számban napvilágot Georg Schmid esszéje: Georgicon Simonról, avagy kísérlet a (poszt) modern megértésére. Az 1944-ben született salzburgi író, történész eddig is több könyvében boncolta a regényírás, általában a prózai művek és az ábrázolt valóság viszonyát valamint az irodalmi gyakorlat elvi kérdéseit történeti áttekintés, elemzés keretében. A most tőle közölt esszé — alcíme szerint értekezés — Claud Simon eddig megjelent művedből főképpen a nemrég közzétett Geargiicon (Les Géorgiques) lényegéből indul ki, de mint hamarosan kiderül, a francia szerző és munkássága csak ürügy arra, hogy nézeteit részletesen elmondja, indokolja, s ezek fényében elemezze a véleménye szerint legfontosabb kérdéseket. S itt másik (ugyancsak francia) kedvencétől, Barthestől idéz: „végül is minden abban a kérdésben kristályosodik ki, hogy a műalkotás hogyan akarja ábrázolni a valóságot és általában, egy általánosabb áb- rázolhatóság kereteiben hogyan ábrázolja önmagát”. Az értekezés tágas kereteiben egyaránt elfér az ókori példa, Pygmalion tanulsága (mennyire felel meg az eszményi képnek, s hogyan tette bolonddá Afrodité?) és a modern irodalom egy sor alkotójának (ha csak néhány szavas, mégis lényegre törő) jellemzése is, külön fejezettel a mai kritika szavahihetőségére, esetleg célzatosságára, ennek minden következményére. Ezt a korántsem teljes képet még egy fontos és lényegre mutató tanulmány említésével .föltétien illik kiegészíteni: Rudolf Haller grazi egyetemi tanár, a filozófiai kutatások tudósa, a Grazi Filozófiai Tanulmányok című nemzetközi jellegű folyóirat szerkesztő-kiadója A filozófia fejlődése Ausztriában az ötvenes években című munkájáról van szó. A kérdés önmagában is figyelmet és alapos elemzést érdemel, hiszen a háború utáni korszak igencsak sorsdöntő éveinek „filozófiájáról” ma már, kellő távlatból elvárhatók az átfogó és összegező tanulmányok. S milyen ismerősnek látszik az első néhány mondat: „Nehéz megmondani miért fordulnak ma az ötvenes évek jelenségei felé. Nem hiszem, hogy ezt egyszerűen a gyorsan változó, s irányított történelmi kíváncsiság indokolná, vagyis csupán korunk neohisztorizmusának csupán a következménye .. * Az 1960-as indulástól számított nyolcvanadik manuskripte természetesen egy sor költő verseiből közöl, s a teljes névsort mellőzve itt csak az ausztriai szlovének jeles költőjének Gustav Tanúsnak a verseit említsük, ezeket nem kisebb költő, mint Peter Handke fordította. S még egy „apróság”: a leobeni születésű (1952) Gunther Freitag első prózaversét (Az új tanító) ugyancsak közli a folyóirat, mégpedig a fiatal tehetségnek kijáró figyelemmel, az első helyre méltatott amerikai szerző mögött. Az önéletrajzi ihletésű vers szerzője ma annyi idős, mint a manuskripte-szerkesztő Kalleritsch volt a folyóirat indulásakor: huszonkilenc éves. BERTALAN LAJOS 956
