Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek - Gúth János: Lélekharang - Király László: Fény hull arcodra, édesem
CŰTH JÁNOS: LÉLEKHARANG (Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1981) Egyetemi szeminaristaként Peteleit kaptam annak idején dolgozati témául. És vele együtt a „rajzot”. Sem egyiket, sem másikat nem ismertem előtte. Azután mindkettőt megszerettem, Peteleit szomorkás hangulatáért, a rajzot a létével támasztott hiányaiért. Cúth János első könyvében örömmel fedezek fel fel néhány darabot, mely ezzel a régen feledésbe merült módszerrel íródott. Csak egy tünékeny hangulat, csak egy jelentéktelen esemény, lényegtelen gesztus, egy pillanatra fellobbanó s nyomban ki is alvó nyelvi környezet... Cúth jól érti, s meg is fogja ezeket. Cúthnak van érzéke a kisepika ezen kicsiny, finom darabjaihoz. Már kevesebb a nagyobb, kcmpozícióigényes írásokhoz. Ezekben már a jellemábrázolás nehézségeivel is meg kell(ene) küzdenie. Lélekharang című gyűjteményében a legjobban sikerült dolgai rövidek. A legnagyobb igényű, legterjedelmesebb írások (például a Lecke) — a legproblematikusabbak. Kicsit megkésettek a hősei ezeknek az írásoknak, talán mert minden áron hősökké akarja őket gyúrni a szerző. Pontosabban: anti-hősökké. Ezek a lázongó, csavargást kedvelő, a polgári életet elvető, ám helyére közhelyes, szentimentális (') elképzeléseket behelyettesítő figurák a hatvanas évek végére kikoptak az írói érdeklődés fókuszából. Cúth tetézi a bajt azzal, hogy extravaganciájukat valamilyen meghatározatlan cél, tiltakozás szolgálatába állítja. Így lesz cselekvésük motiválatlan, tehát az olvasó számára hihetetlen. Így van az, hogy helyenként nem szerencsétlennek érezzük például a Lecke főhősét, hanem hülyének, s nem értjük, az általa megtestesített szellemi és erkölcsi toprongy miért akar továbbtanulni, egyáltalán, miért szeretik, akik szeretik, miért tapintatos, amikor nem az, miért önérzetes, amikor állandóan és tudatosan beletapos a másikba. Kicsit emlékeztet a viselkedése a rossz hollywoodi hősére ,aki úgy férfias, hogy durva, szemtelen és szemét. Bár ő is megirigyelhetné kelet-európai kollégáját, aki Cúth jóvoltából azt is megengedi magának, hogy összetöri frissen kapott Musztáng gépkocsiját(!). Züllés, — korrupció — tanulásvágy — rombolás — ziláltság — analízis — a végén minden jóra fordul: gyanús váz ez egy modern novella esetében. Mennyivel másabb a oímadó írás! Hat megrázó oldal, hat oldal emberi dokumentum méltóságról, elhivatottságról, lélekről. E két véglet között sok-sok novella sorakozik. Egészen rosszak, meglepően érettek, majdnem kiválóak és nem egészen jók. Cúth tehát adós marad — két írást kivéve — mind a kiugró teljesítménnyel, mind pedig az egyenletes színvonallal. Indulása éppen ezért vegyes érzelmeket kelt az olvasóban. Az egyik kiugró írását már említettük, említsük végezetül a másikat, mely a Karcolatok ciklusában található, s műfajilag is karcolat. Az a címe: A természet nyelvén szólva. Pontos, fontos írás a kisebbségben élők anyanyelvi dilemmájáról. De, hogy eddigi kételyeimet itt is megtámasszam: ezt az írást egy másik karcolat követi, mely szintén a nyelvvel foglalkozik, csak jelentős szinteséssel az előzőhöz képest: megáll a derék népművelés szintjén. S amíg ez így van, amíg egymás mellé rakja a kiválót és az értékben elmaradót, addig nem lehetünk biztosak abban, mely csillag választottja Cúth János. KIRÁLY LÁSZLÓ: FÉNY HULL ARCODRA, ÉDESEM (Kriterion Kiadó, Bukarest, 1981) Az olvasó hasznára és örömére, tovább tart a vetélkedés Király László a költő, és Király László a prózaíró között. A végeredmény még nem ismert, a részeredmény most épp döntetlen — a lírikus javára. 95
