Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Szelestey László: Pályám emlékezete. Beszélgetés a 75 éves Bartha László festőművésszel

megyei városba, a gyermekkorát, az erdélyi környezetet idéző Kőszegre.

Otthonában kerestük fel, hogy beszélgessünk indulásáról, több mint fél évszázadot átölelő pályájáról, s a művészet sorskérdéseiről.

*

Kőszegre érkezve, rögtön otthon éreztem magam. Ez a hangulatos város s az erdőkkel borított vidék a gyermekkori tájakhoz hasonlatos. Ügy érzem, jót tett nekem a helyzetváltoztatás. Tihany mondén, zaklatott világából kiszakadva itt nyugodt légkörben élhetek, dolgozhatok. Az elmúlt évek során sok olyan dolgot tudtam tisztázni, átgondolni, amire azelőtt nem volt mód. Persze ez bizonyára a korommal is jár ...

— Mit hozott Erdélyből Bartha László?

— A természet szeretetét. Én mindig a természetben éltem, igazán jól csak ott érzem magam. Pestet voltaképpen soha nem kedveltem, pedig bizonyos szempontból ma is oda vagyok kötve. (Hiszen Magyarország Pest-céntrikus. Persze ez nem magyar specialitás, Franciaország is Párizs-központú.) Ez a környezet azért is fontos a számomra, mert én valójában a természettől a festészetben sem szakadtam el teljesen. A külsőleg legabsztraktabbnak tűnő képeimben is megtalálható az átélt valóság magja. Most már programszerűen is erre törekszem.

— 10—12 éves korától tudatosan készült a festői pályára...

— Igen, de ez semmit sem számít egy gyermeknél. Vonzó dolog volt a számomra, de fogalmam sem volt, mire vállalkozom. Sokat rajzoltam, csakhogy ez a festészetben 16—18 éves korig semmit sem számít. A legzseniálisatoban rajzoló gyermekből sem biztos, hogy lesz valami. A zenészeknél imás a helyzet. Ott, ha 6 éves korig nem kezdi el valaki, az már menthetetlenül lekésett. Minden műfajnak más az időbeosztása.

Nekem az indulásnál szerencsém is volt. A szüleim véletlenül ismerték Benk- hard Ágost festőművészt — aki iki sőbii a tanárom lett a főiskolán —, s ő meg848