Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)
Zászlóalj paracsnokom Jócka Vilmos Vöt áldott jo ember Vöt téleges rajtunk kereszti! tört át az oroszok soha nem felejtem el 1 ső század nehészpuskás Szakasz közepén Vöt. . . öszölötek hatra oroszok este de németék nem engedtek hátra kaptok segicséget foglajatok Visza a Vonalat amit má egész nap özölöt hátra ... sitalpasok fel átak csatár láncba Sztalinorgona pilanat alat elintészte én sebesültem meg Vitek segéjhejre Szilámkor karóból kiivete orvos és megyek Visza és Sebesültekéi jötem Végig igyis 3 szór Vöt agyon akartak lőni.. Mohács „tábornoka”, szegény jó Tömöri Pál rossz hadvezér volt, de legalább meg tudott halni rosszul vezetett katonáival. A kiváló katona, Görgey Artúr nem vállalta a kilátástalan harcot, pedig neki megbocsátották volna seregnyi katona pusztulását a nemzeti önbecsülés jegyében: ahogy sohasem nyert bocsánatot az „új Zrinyiász” elmulasztott lehetőségéért, ö bűnbakká lett, és nem is hiába: hisz győzhettünk volna Világosnál talán, ha nincs a „hitvány gazember”... De ugyan mi marad Jány számára a Dálnoki Veress emlegette mártíroomságból? Ez a „jó katona” igazából nagyon rossz katona volt. Nem is gonosz ember, csak korlátolt, neveltetésének rabja és áldozata. Tartását, keménységét az angol csizmától a Szolgálati Szabályzattól kölcsönözte. Nemcsak a rábízott hadseregnek, de neki is szerencsétlensége, hogy ő lett ia „Don-kanyar tábornoka”; hisz enólkül emléke .mindörökre elenyészhetett volna a „csak katonák” szürke tömegével. És talán jobb, ha nem tér haza 1946 októberében. Ha ő is, mint egykori vezérkari főnöke, elmegy inkább a tengeren túlra, megszerkeszti önigazoló emlékiratát — kellő tapintattal a német memoárszerzők iránt —, aztán meghal ágyban, párnák közt, valamely emigráns bajtársi szövetség tiszteletbeli elnökeként. Mert akkor semmi sem marad a Jány-legendából. 846
