Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)
SZÁRAZ GYÖRGY A tábornok XXX. Kádár Gyula, aki egy ideig tanulmányi segédtisztje volt a Ludovikán, erős egyéniségnek, amolyan csak katonának mondja Jány Gusztávot, aki azonban „önmaga megszállottja”, gőgös, „emberekre magas toronyból lenéző”. Keveset beszél, megjelenése rendkívül katonás, véleményében megingathatatlan, „még akkor is, ha kézzelfoghatóan bebizonyíttjáík, hogy nincsen igaza”. Puritán, mélyen vallásos, antialkoholista, „általános emberi gyöngeségekkel szemben sem megértő”, trágárság vagy akár kétértelmű vicc hallatára „megjegyzés nélkül elfordul”. Gyors felfogású, de „különösebb képességek nélkül”. Kötelességteljesítésben példamutató, a vezérkari akadémián, ahol harcászatot tanított, a hallgatóik Nurminak nevezték a finn csodafutó után, mert „a terepmegbeszéléseken olyan tempóban gyalogoltatta meg őket, hogy alig bírták utolérni”. Konzervatív katonaként kitűnő — jellemzi tovább Kádár —, megtestesítője a parancsteljesítésnek, az eskü megtartásának. Szociális kérdések soha nem érdekelték, a rendszert bíráló bármilyen megnyilatkozás egyszerűen kizárt volt az ő jelenlétében. Noha sváb számlázását gyakran emlegették, parancsnoksága idején szélsőjobboldali politizálgatást, németbarát propagandát nem tűrt a Ludovikán, ő maga sem példálózott „német felsőbbrendűséggel”, főileg katonai vonatkozásban is kerülte az ilyesmit, pedig ez általában szokásos volt. Többnyire a szokványos „trianoni frazeológiát” alkalmazta, „a végzett hallgatók előtt évenként tartott felavatási beszédet önmaga szerkesztette, patétikusan variálva azt az ezer szót, amivel a rendszer szellemét iki lehetett fejezni.” Nézzük meg a beszédet, amelyet A honvédtiszt hivatásáról mondott el Oester- reicher György évfolyamának avatása alkalmából: „... A honvéd imádja az Istent, lángolva szereti Hazáját és sziklaszilárdan áll Legfőbb Hadura mögött... Az istenfélelem biztosít, hogy a fegyvert bűnös célra katona nem használja; a hazaszeretet pedig, hogy önző vágyák teljesítéséért, vagyon szerzéséért kardja tiszta acéljára foltot nem ejt sem az árulás, sem a nagyravá- gyás. Nem áll hazátlan és nemzetietlen jelszavak zászlója alá. Vérét, ha kell, életét sem félti akkor, ha ki kell állni a gátra, hogy feltartsa a Hazájára törő áradatot, legyen az a piszkosan vörös, vagy a rombolás szikláit görgető ellenséges ár. Legfőbb Hadúrunk iránti törhetetlen hűségre nevelés fegyelmezetté teszi, úgy, hogy nem inog akkor sem, ha önérdekét kell leküzdenie, ha mindent ígérő hamis próféták hozzák kísértésbe, keményen állja minden poklok harcát ezer fenyegetés, veszély dacára is, mert amint egy az Isten, csák egy lehet a Haza és Nemzet Vezére is.” Eddig valóban nem több a szöveg, mint „a rendszer szellemét kifejező” frázishalmaz, egy meglehetősen korlátolt katona szájából. Ami ez után következik, érdekesebb — és a maga módján hátborzongató. „Aki meg van győződve elhatározása helyességéről, annak minden eszközzel végre is kell hajtania azt. Ehhez szívós, a magában biztos, egész férfi kemény és hajlít- hatatlan ákaratára van szüksége, melyet nem ingat meg kétség, bizonytalanság, szeszély, sőt, ez edzi meg erejét, teszi mindent magával ragadó tenniakarását. De nemcsak tudni és akarni, parancsolni is kell tudni. Parancsolni csak az tud, aki engedelmeskedni is megtanult. Ahogy tudja mindegyikünk, hogy mit miért akar, épp úgy át kell hatva lenni attól, hogy felsőbbsége is tisztában van akaratával... Ha azonban azt látja, hogy a vett parancs végre nem hajtható a helyzet s a viszonyok 827
