Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Cs. Nagy István: Takács Imre hetesei (tanulmány)
mozgású sorformákat ad. A beszédhangsúlyok tompítják az időértékeket, pl. a rövidet hangsúlyhelyzetben nyújtják, s ez már szinte visszájára (trocheusira, hangsúlyosra, tagolóra, ereszkedőre, így valamiképpen a 3+4-et megközelítőre) fordítja a sor irányát. Kivált akkor érvényesül ez a tendencia, ha az éles-arsisos jambus a hetes középső szótagjára esik, ez pedig Takácsnál majdnem törvényszerű, szinte kivételnek számít, ha eltér ettől. Pl. a Hajdúsági naturalizmus — 1954 első strófája: Tanyahely. Néhány házból gacsiba kurta házsor. Mindet az avas, barna szalma vagy nád takarja. A 3-j-4-es illúzió ilyenkor is teljesül. A Kőangyal: Belássam, elhitessem, hogy a szív tehetetlen? S helyemről úgyse ránt le többé az éhhalál se? Persze mindez nem feledteti, hogy a jambibus alapszöveten belül érvényesül ez a 3+4-hez közeli, már-már szabályos-hangsúlyos (vagyis „rendhagyó”, mert növekvő szótagszámú) kétütemű hetes. A Szertartás kötetben (1972) tizenkét vers tartozik a 3+4-es hetesnek is olvashatók közé: 1. Ballada az öreg akácról, 2. A lányok lába, 3. Sarkadi Imre emlékére, 4. A tündér gyerekkorból, 5. Egy nádszálhoz, 6. Jöjj vissza, életöröm! 7. Kilép az öregember, 8. Bartók, 9. A szárnyas erdész, 10. 17 sor, 11. A nyugtalan föld, 12. Esőben. A Bartók példa arra, hogy a föllazult periodicitású, szabad sorformájú versekben milyen „orgonapont” lehet egy visszatérő sorforma. A kompozíció ritmusa feszül benne. Annál inkább, mert strófakezdő refrén-értéke van a variált kezdősoroknak. S miért ne lennének ezek takácsi hetesek: Acélhúr csillogása, Acélhúr feszülése, Acélhúr férfibánat. A Sarkadi Imre emlékére kétsoros szakaszai szinte belefeledkeznek a Sarkadi- emlékekbe, külön emlékfoszlányokat idéznek, s az időmérték egészen kihull az önfeledt beszédből, hogy átadja helyét az annyira ,/taikáosos” 3+4 emelkedő ívének: Fordított gyertya gyanánt, te részeg, fejeden állsz! Ülünk a Szövetségben, valami röffenésert, és jössz, a tested lököd a dermedt hátak mögött, lettyenve, mint a kézbe nem illő búzakéve. A Jöjj vissza, életöröm! meghatóan szép litóniázó^kérlelő, himnikus zuhatag. Meg- unhatatlanul modern és őszinte a fájdalom-diktálta szabálytalanság szinte improvizált eláradása s a mégis-megmaradás a kétütemű-rímes kötöttség mellett, a cím elő-refrénként funkcionáló hetesével. A Beismerések c. kötetben (1976) csak három verset találunk Takács Imre heteseiből építve: 1. Hozzám a csöndbe gyere, 2. Dal — 73, 3. Vonzott a betyár-világ. Az elsőnek és a harmadiknak a címe előlegezi a sorformát. A 3+4 ezekben tiszta hangsúlyokkal érvényesül, az elsőben rímtelen strófákban, puritán beszéddel, semmit se bízva a rímzenére az erotika hevéből: öledben gyullad a láng — engedd, hagy égjen velem! Csak ilyen láng-folyosón böcsáss a szívedhez is! 81
