Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Köz-életünk

„A véletlen segítségével került kezem­be az Életünk 1983/3. száma. Elolvastam Ágh István: Dani uraságnak c. írását a Kemenesaljáról, mely nagyon tetszett és megragadott. A több ok közül kiemel­ném, hogy Ágh István iszkázi születésű, mely társközségünk, most folyik a szü­lőház emlékházzá való átalakítása. Ezen túlmenően több személyes ismerősöm van azok közül, akik a cikkben szerepel­nek. Különösen Molnár Gyuláné, a Deutschék egyik lánya, akinek a férjét baleset érte, hatódott meg a leírtaktól, ö külön is kért, hogy próbáljam meg­szerezni a folyóirat márciusi számát, továbbá azokat a példányokat, amelyek­ben e témával kapcsolatban Ágh István ír. Ezért kérem az Önök segítségét a kért példányok hozzájutásához, természetesen részemre is. Feleségem, a kertai könyv­tár vezetője pedig meg fogja rendelni az év hátralévő részére. Vrábel Miklós vb-titkár Kerta, 1983. május 3.” Levelét köszönjük, a példányokat pos­táztuk. A Nagy László-emlékház létreho­zásához sok sikert kívánunk. * Vendégeink voltak: Az írócsoport klubjában áprilisban Cselényi Béla, májusban Körössi P. Jó­zsef tartott felolvasást. Az Ünnepi Könyvhét rendezvénysoro­zatán Fodor András, Szentmihályi Szabó Péter, Tüskés Tibor és Veress Miklós vett részt Vas megyében. NEM KÖZÖLHETŐ KÉZIRATOT KÜLDTEK: R. T. Dunakeszi, M. O. Székesfehérvár, K. SZ. Székesfehérvár, L. L. Budapest, K. T.-né Szombathely, B. I. Budapest, K. Zs. Szarvas, T. I. Dunaújváros, U. Gy. Buda­pest, HIB AIG AZlT A S Sajnálatos nyomdai hiba következtében f. évi 7. számunkban Balogh Ernő vitacikke (A „nemzedék”: közösség és sokarcúság — Polemikus megjegyzések Csengey Dénes: A magyar beatnemzedék c. esszéjéhez) alól a cikk keletkezési idejét rögzítő 1983. ápri­lis keltezés az oldal aljára került a Köz- Életünk szerkesztői bevezetője alá. Kérjük Balogh Ernő és valamennyi Olvasónk szí­ves elnézését a félreértést okozó „soreldu- gásért”. AZ ÉLETÜNK BUDAPESTEN AZ ALÁBBI HIRLAPBOLTOKBAN KAPHATÓ V., Váci út 10. V., Szabadsajtó út 6. SUGÁR Üzletközpont, Örs vezér tér Magyar Jakobinusok tere, Déli pu. Szt. István krt. 25. I., Bem u. 9. V., Felszabadulás tér 4. (Párizsi udvar) József nádor tér 1. Corvin Áruház Lenin krt. 17. Hegedűs Gyula u. 43. Baross u. 59. SKÁLA Áruház Petőfi Sándor út 17. * Rákosfalva park 3/e. (XV.) Hírlapbolt (KHI) V., Bajcsy-Zs. u. 76. KÖZLEMÉNY Értesítjük olvasóinkat, hogy Ambrus Lajos 1983. július 15-től lapunk belső munkatársa. 7G8

Next

/
Oldalképek
Tartalom