Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Kuntár Lajos: "...A könyvek sok gyönyörűséget szereztek olvasni, tanulni vágyó lelkünknek" (tanulmány)
A nemes szándékú és jövőbe mutató írásnak nem lett közvetlen hatása: közpénzből ekkor még nem jöhettek létre községi könyvtárak, maradt hát továbbra is az önerőből fenntartott olvasási lehetőség: az olvasóköri forma. Vas megyében a múlt század végéig 75 olvasókör alakult.3 Ebből 34 a tíz járási székhelyre (Szombathely, Kőszeg, Celldömölk, Felsőőr, Körmend, Muraszombat, Németújvár, Sárvár, Szentgotthárd, Vasvár) esik, s csak héttel több, 41 a községekre. A járásonként» megoszlás abszolútszámokban is tükrözi a megye tájegységei közti gazdasági és művelődésbeli különbséget: Kemenesalján 11, az őrségben pedig 3 falu lakói alakítottak olvasókört a századfordulóig. Ha arra is felfigyelünk, hogy Bobán 1873-ban„ a három őrségi községben pedig negyedszázaddal később: Senyeházán 1897-ben, Bajánházán 1898-ban, őriszentpéteren 1899-ben jött létre a közösség művelődési és közéleti fóruma, akkor a két táj eltérő helyzete még láthatóbb. Az őrség népe, a valamikori „őrtállók” a századok folyamán sokat véreztek, s földjük rossz talajviszonyai következtében keservesen termelték kenyerüket. A más tájakhoz viszonyított elmaradottságuknak tehát történelmi gyökerei vannak. Nemes Népi Zakál György a tájról 1818-ban írott, s kéziratban ránkmaradt művében4 tényként közli: „Szegény Eörségh a Szomszéd Magyaroknál hátrább maradott a Mive- lődésben”, pedig az őrségi ember „csendes, halgató, több cselekedetű mint beszédű, a maga környébe eszes, találmányos, tanulásra hajlandó”. Zakál szerint a történelmi Őrséghez, mint írja, az „e kis Tartományhoz”, a következő falvak tartoztak: „Zalafeö, Eör Zent Péter, Ispánk, Külseö Rákos, Zakniér, Belseö Rákos, Fankasz, Zatha, Kerkás Kápolna, Bajánháza, Saniaháza, Dávidháza, Kothormány, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükallia”. A 18 községet tömörítő „tartomány” népe a mostoha körülményei ellenére hű maradt önmagához és földjéhez. Megőrizte nyelvének ízét, ragaszkodott szokásaihoz, lakóhelyéhez: a völgyekkel szabdalt dimbes-dombos vidékhez. Az Őrség ma, múltja és szépülő jelene folytán, az ország egyik legnépszerűbb tájegysége.5 A ma már tágabban értelmezett Őrségnek különös varázsa van. Szépség és báj, kedvesség és jóság, egyszerűség és csodálatosság a jellemzői a domboknak és völgyeknek, a falvaknak, szereknek, az egész népnek és az egyes embereknek, a bennszülötteknek és letelepedetteknek, egyszóval mindennek és mindenjcinek: az egész őrségnek. E tulajdonságai több írót megfogtak. Féja Gézára különösen az emberek közvetlensége és emberségessége hatott. „Kevés helyen találkoztam ennyire nyájas, a lélek finom rezdüléseit megértő, meleg-szívű néppel. Zarándok menetek jöhetnének ide embert tisztelő jó modort tanulni” — hirdette némi pátosszal ugyan, de őszintén az 1966-ban megjelent Embert becsülő őrség című füzetében. Nagyban fokozta az őrségi táj iránti érdeklődést Moldova György Az őrség panasza című sikeres könyve. Az ennek hatására íródott cikkek, tanulmányok sokasága segítette „az örökzöld őrség”, a rajta élő, az őrtállók ivadékai és utódaik jobb megismerését. A jelent és a múltat egyaránt. Az olvasókörök működéséről leginkább az újságok híreiből és a halványuló visz- szaemlékezésekből alkothatunk képet. A közgyűlésekről készített jegyzőkönyvek sokkal többet és hitelesebbet mondanának, de ezek vagy megsemmisültek, vagy még ismeretlen helyeken lappangnak. Vas megyében mindössze kettőnek a létéről tudunk. Eddig a Sopron megyéből Vashoz csatolt Nagygeresd6 és az őrségi Ispánk olvasókörének jegyzőkönyveit sikerült felfedeznünk. A dombhátakat megülő Ispánk az Őrség egyik legkisebb faluja.7 1787-ben 192- en, 1900-ban 297-en, 1930-ban 241-en, 1949-ben 249-en lakták. Ma mindössze 106-an élnek a világ közepének tartott falucskában. Ezt a ma is használatos mondást már Zakál György is feljegyezte: „Ezt a kis falut az együgyű köznép a Világ közepének mendemondállya”.8 Ispánkot sem vonat, sem autóbusz nem köti össze a külvilággal. A hó esetenként még a közeli Őriszentpétertől is elzárja. Az „úri” és „pór” (ma: keleti és nyugati) szer lakói mindenkor elsősorban az állattenyésztésből biztosították megélhetésüket. 1945 után nagy kedvvel indult meg az új élet kialakulása. Tizenöten kaptak földet, 748
