Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - VITA - Köz-életünk
mindig a lehetséges eredmények kivívását, a reális ígéretek beváltását fenyegeti. S azt sem feledhetjük, hogy a „szélcsendes” történelmi korszakokban pedig gyakran még a kisebb előrelépésekért is meg kell harcolni. Ebből eredően sem tudok azonosulni az esszé hangoltságának intranzigens kompromisszum-ellenességével. Ügy vélem, ez a gyanakvás, szinte előítéletszerű viszolygás két — egymástól objektíve sokban különböző — szféra belső szükségleteinek, normarendszerének összekeveredéséből fakad. Mert Csengey Dénes — az utóbbi időben mind többet publikáló szépíró — mintha a művészet sajátosságainak tükrében minősítené a társadalmi, politikai megegyezésekre való törekvéseket. A művész ugyanis az alkotás során, az esztétikai értelemben vett igazságot illetően valóban nem köthet kompromisszumot, s ha ezt ennek ellenére megteszi, identitását veszíti el. A politikában viszont — messzemenően természetes eszközként — olykor elkerülhetetlenné, sőt létfontosságúvá válhat, megtagadása ilyenkor katasztrofális következményekkel járhat. A politika erkölcsisége tehát (küldetésének, feladatainak specifikumaiból adódóan) részben más meghatározottságú, mint a művészeté. A különbségtétel hiánya, a parttalanná egyetemesített hajlíthatatlanság az eszmefanatizmus veszélyét rejti magában. Mindezt azért sem fölösleges jelezni, mivel Csengey Dénes esszéje távolról sem szépirodalmi mű, hanem nagyon is közvetlenül politikus karakterű írás. Vallomással indítottam e vázlatigényű megjegyzéseket, hadd fejezzem be — s korántsem csupán valamiféle formális poentírozás kedvéért — egy másikkal. Hetekkel ezelőtt együtt utaztunk Csengey Dénessel Budapestről, a közélet sűrűjéből a csöndesebb vidék, a közös otthon, Debrecen felé. A pedáns rendű étkezőkocsiból a peronra húzódtunk, és néhány üveg sörrel oldva a napközben felhalmozódott feszültséget, végigbeszélgettük az utat. Természetesen, a mindkettőnket elsősorban érdeklő kérdésekről folyt az eszmecsere: irodalomról és politikáról — irodalompolitikáról. Jól tudtuk, sok dologban nem értünk egyet, de úgy érzem, nem hiányzott belőlünk a másikra — az álláspontjára — való figyelés készsége. A növekvő, gyarapodó feszültségek közepette védeni, sőt erősíteni kellene ezt a kölcsönösséget. Beszélgetésünk ennyiben példázatérvényű számomra — szeretném tehát, ha paradig- matikussá is válna. KÖZ-ÉLETÜNK * KÖZ-ÉLETÜNK * KÖZKEDVES OLVASÓ, az Életünk új rovat indításával szeretne nyíltabb, a szellemi mozgásokra frissebben reagáló, demokratikusabb fórum lenni. Ügy véljük — és ezt a szerkesztőséghez érkezett levelek bizonyítják —, eljött az idő, hogy nyilvánosság elé tárjuk azokat az észrevételeket, véleményeket, amelyek a lapban megjelent közleményekkel foglalkoznak. E lapszámtól — a lehetőségek szerint — közölni fogunk olyan leveleket/levélrészleteket, amelyek olvasóink figyelemre méltó megjegyzéseit tartalmazzák. Ezért a továbbiakban is szívesen vesszük, ha olvasóink megírják észrevételeiket, sőt, ezt kimondottan kérjük. Helyet adunk minden hozzászólásnak/kritikának, amely akár egyes közleményekkel, akár a szerkesztéssel vagy a terjesztés állapotával foglalkozik. Mindössze egyetlen megszorításhoz ragaszkodunk: csak közérdekű, a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére számot tartó, és jobbító szándékú kommentárok közlését vállaljuk. Ugyanakkor szeretnénk, ha a rovatba válogatott híranyag is pontosabb képet nyújtana szerkesztőségünk, és a Nyugat-magyarországi frócsoport életéről, munkájáról. Igyekszünk az eddiginél alaposabb képet adni a megye és a környező régió irodalmi-művészeti programjairól, jelesebb eseményeiről. A rovat „újdonsága” lesz — másutt hagyományos gyakorlat —, hogy közöljük azoknak a szerzőknek monogramját, akik kéziratát használni nem tudjuk. Végezetül: reméljük és várjuk kedves olvasóink támogatását. 1983. április 671
