Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Mándy Stefánia: Vajda Lajos 1939-ben készült tusfestményei (tanulmány)
támaszkodó oppozíció társadalmilag eleve korlátozott hatékonyságú: visszavonulást, befelé fordulást jelent. Markánsan fejeződik ki ez abban a tényben, hogy ezeket az újítók mindig a minimális társadalmi hatékonyságtól megfosztva használják: a buddhizmus is, a taoizmus is tömegek hite, de a művészét megtermékenyítője mindkettő arisztokratikus változatában lehet csak, a metafizikus spekulációvá párolt taoizmus és a meditációs buddhizmus formájában.”2 Vajda Lajos tusfestészete mindkét itt jelzett irányzatból sokat merített, de természetesen közvetlenül egyikhez sem sorolható. Más kor, más nép, más kultúrkör, más alapszemlélet — mindez lehetetlenné teszi az ilyen közvetlen rokonítást. De hogy eszmeviláguk ősi szerkezetéből, majd a kétágú — tradicionális és forradalmi — szemléletmódból és az így kialakult kétféle stílusirányzatból együttesen mennyit merített, az fokról fokra követhető lesz tusfestményein. A tradícióból induló formai megújulást elemző XX. századi esztéták — mint pl. Carl Einstein — jól látják, hogy a modern művészet forradalmi szemléletének egyik forrását éppen az ősi kultúrák művészetében kell keresnünk. Vajda Lajos vizionált 645
