Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - György Péter: Rottenbiller utca 1. (kiállítási megnyitó)
GYÖRGY PÉTER Rottenbiller utca 1. A Rottenbiller utcai lakás — a színhely —, mint erre a résztvevők közül többen visszaemlékeztek, véletlen, pontosabban egy kényszerű költözés eredményeképp jött létre. Az eredeti színhely a Rózsadombon volt — Ady Endre út —, s úgy tűnik ez a hegyvidéki villa, hatalmas kert, fákkal, sokkal alkalmasabb lett volna a genius loci megteremtésére, mint maga a Rottenbiller, e ronda környék hatalmas lakása. És mégis a Rottenbiller utca lett legendává, vált hagyománnyá. A Rottenbiller utca: új értelmezést nyert, önálló jelentéssel bír, mint ezt ez a kiállítás is igazolhatja. E színhelyen az idő különböző rétegei rakódtak egymásra, e lakás térképpé lett, melyből kiolvasható a legújabb kori magyar művészettörténelem egyik fontos és meghatározó fejezete. E színhelyen jelen van — hadd beszéljünk minden rétegéről jelenidőben, mert látszatra ugyan mind múlttá lett, de valójában mind él — a régi, háború előtti Szentendre szelleme: Vajda Lajos, Vajda Júlia, Bálint Endre, Ámos Imre, Anna Margit, Szántó Piroska, Paizs Goebel városának igézete. Jelen van az Európai Iskola és a Négy Világtáj korszaka: a fentieken kívül Jakovits József, s a lakást megjárt többiek alakja: Kállai Ernő, Pán Imre, Mezei Árpád, Szentkuthy Miklós, élők és holtak egyaránt. A Rottenbiller utca család is, jelen van Bálint Endre felesége, Iri, aki nem fest, de mindvégig ott áll e történet újabb és újabb fejezeteinél, akik ismerik, tudják, hogy ő is nélkülözhetetlen. Itt születnek a gyerekek, s így ide telepedik a magyar avantgarde újabb nemzedékének színháza is, innen indul útjára a ma már New Yorkban alkotó Squat. A Rottenbiller életében legendává vált. (Ma már nem tudom, hogy hány embertől hallottam a lakásról beszélni, hány ember idézte meg más-más időkben, más-más rétegében járván, tapasztalván.) A Rottenbiller rétegei az 1930-as évekre nyúlnak vissza, és a közvetlen múltig, az utolsó lakó, Vajda Júlia haláláig húzódnak. E tér a hagyomány színhelye, mindazt, ami történt, e helyütt érhetjük tetten. A lakásban ma mások laknak, jórészt idegenek, s így él új életet, átköltözött a múzeumok örökkévalóságába, a szájhagyományból így a kultúra immanens része lett. Miben áll ez a hagyomány, mit tartott fenn a Rottenbiller, mit képviseltek a lakói változatlan hűséggel ezekben a rettenetes gyorsasággal változó évtizedekben? Szentendre fiataljainak világát. Az Európai Iskolát. A Négy Világtájat. A töretlen és rendíthetetlen avantgarde-ot, amely mindenáron, stílusok és elvárások változása közben is megmaradt újnak és hűségesnek. Vajdát. Vajda festészetének és világképének megőrzését, vállalását és autonóm, alkotó túllépését. Fenntartotta a Rottenbiller azt a lehetőséget is, hogy volt hová elmenni: ez volt az ötvenes években. (Nem sok ilyen irgalmas színhelyről tudunk. Pán és Mezei zuglói házát szokták még említeni.) A kiállítás katalógusában Mándy Stefánia — aki végső soron inkább tanúja ezeknek az éveknek, mintsem megítélője azoknak — a kolóniáról beszél, s e kifejezés pontossága figyelmet érdemel. A Rottenbiller utca éveken át elszigeteltségben élt: nem sokan keresték a lakókat a külvilágból. Volt idő, amikor úgy is tűnhetett, e színhely és a lakók elsüllyednek az időben: az áthaladt rajtuk és nem tér vissza értük, mint ahogy vaióban senkiért nem nyúlnak vissza. Ám az elmúlt pár évben — s ezt mutatják az 1973-as fehérvári Európai Iskola * * Elhangzott 1983. április 21-én a szombathelyi Forradalmi Múzeum Vajda Lajos, Vajda Júlia, Bálint Endre és Jakovits József műveit bemutató kiállításának megnyitójaként. 642
