Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Bálint Endre: Köszönet Füst Milán hangján, Kadis, Látomás, Békés halál előtti dal (versek)
Kadis A véres hab megfeketült, kerete gyászos a víznek Megkövült taraja; árnya a halottól búcsúzó tíznek Megszólalt a szónak a számnak a névnek a képe: Egykor a kövek is éltek, kürt-szóra táncolni tudtak, Szegénykék álmosak lettek és évezredekre elaludtak Egykor a borjak is repültek aranyos fényében a holdnak Lezuhantak szárnyaszegetten és őrzői lettek a holtnak Régen az éjben is fényektől égett és parázslóit a lélek Azóta a halott kráterek kihűlt üregében henyélnek A csontok. A csöndnek sűrűjét semmi sem bontja Semmi sem rontja szerkezetét az Időnek A türelem örökét hátukra vették a lassú csigák Egykor lecövekelték lépteit az idegen hívőnek Azóta is épül hajléka a kósza hontalanoknak Mohos sziklák között szikkadt földek üregébe a mélybe Elpazarolta örökét őrzője a csodatevések titkainak Most panaszait küldi a távoli holdnak az éjbe A tébolyult tékozló cinkosa lett a fiainak A fiák átadták véres tőreiket a kései unokának Bomlik a szellem anyaga az angyal vértezete Meggörbült a mérleg íve széttört a szerkezete Már csak árnyak hadakoznak az éji mezőkön Eltévedt tehén bődül messzi legelőkön A véres hab megkövült árnyék lett a csecsemőkön 1949 Látomás Kilencszáznegyvenkilencben télen És reggel mikor a ködnek Romlott tüdő szaga van a térben Egy balta ereszkedett alá a mélybe Lassan miként egy körmenet mehet Egy függőlegesre billent film kockáin át Nem hullott alá tünékenyen Mint kétszer is kétes látomás Ereszkedett lassan és méltóságteljesen Nem kételkedhettem mint ama Tamás Kinek megfordultak ujjai a sebben 1949
