Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XXVIII. (életrajzi esszé)
s a tábornak nem a Szovjetunióban halt meg, nem is az akikor már halott Pálffy „intrikái” következtében. A szövegből viszont — ha eltekintünk a tárgyi tévedésektől — kirajzolódik egy beszervezési kísérlet képe. Bariba talán arra gondolt akkor — a hatalmi harc csúcsidejében vagyunk! —, hogy a „régi tiszt” Pórffy származása, neveltetése és a régi ismeretség, a közös emlékek együtt elegendőek ahhoz, hogy „használható emberre” tegyen szert a kommunista táboron belül. Pórffy pedig „vette a lapot”, felismerve az ellen-lehetőséget, belement az érzékeny komédiába. Tény viszont, hogy 'Bariba emlékezete nemosak kihagyó, de irányítható is. Hisz az miár tény, hogy amikor 1946 decemberében kenyértörésre kerül sor közte és Páliffy között, ő a városparancsnok Fórffynak ad utasítást a Katonapolitikai Osztály vezetőjének letartóztatására, az pedig kereken megtagadja a parancs teljesítését, azzal, hogy ilyen ügyben csak az ÍMKP hozzájárulásával hajlandó .cselekedni. Származás, neveltetés, személyes kapcsolatok ... Pórffy Szabad Nép-beli nyílt levelében van egy árulkodó mondat: „amikor a sajtó nyíltan tárgyalta a régi H-orfhy-tisztikar bűneit” — írja —, neki is fájt az ilyen újságcikkekre jellemző általánosítás. „Sárgacsillagos tiszt” lenne ő is?... Emlékezzünk csak a kommunista Stromfeld Aurélra, akinek még évek után is fájt a Vörös Űjság (1918-as minősítése: „pléhgalléros semmittevő”. Érezhetett ilyesmit Pálffy is, meg a többiek, Sólyom, Beleznay, Révay Kálmán, Illy Gusztáv. Bizonyos, hogy mindegyik megvívta a maga harcát régebbi önmagával, fel-Jfeltámadó kételyekkel, s valamennyit nyűgözték a szét- téphetetlen vagy nehezen széttéphető rokoni, baráti, bajtársi kötelékek. A Ikét tiszt, Almásy Pál és Révay Kálmán 1944-ben együtt áll a nyilas hadbíróság előtt, a kegyelemből megváltoztatott halálos ítélet után együtt raboskodnak Sopronkőhidán; együtt hajszolják őket a német országutakon s együtt térnek haza 1945 nyarán; a két azonos származású, gondolkodású, ízlésvilágé „bör- tönskribler” barátságát őrzi Révai Kálmán kőhidai albuma: a rajzokon Almásy, „a feketekávéról, whiskyről ábrándozó bánatos férfiú”, a zord pi-pás „cabinet noir főnök” a „siti-irodán”, aki elégeti a „nemkívánatos” postát, a „rázós” rab-leveleket pedig átutalja Révaynak, hogy az elláthassa az ügyeletes hadbíró vagy a német SS-őmagy aláírásával... Egy évvel később Almásy Pál, mint HM anyagi csoportfőnök, a -kisgazda miniszter embere, Révay pedig, miniszteri segédtisztként az iMKP-t szolgálja — a két barát egymással szemben áll a hatalmi harcban. Mindebből kiindulva felsejlik egy másik, az 1949-es magatartásokra vonatkozó paradoxon lehetősége. Bizony megtörténhetett, hogy az „új -tiszt”, aki más közegből jött, Pálffyt „civil ellenállóként” vagy — 1945 után — parancsnokként, munkatársként ismerte, jobban érezte a vádak -képtelenségét, mint az egykori lu-dovikás bajtársak. Ezek — a „régi tisztek” — sérülékenyek, gyanakvásra gyanakvók l-évén, ismerve a régitől való elszakadás gyötrelmeit, a régi kapcsolatok visszahúzó erejét, ha el nem is fogadták, lehetetlennek aligha tarthatták Pálffy ,,vissza szökését’ ’ az elhagyott táborba. Hihették, hogy elbukott a (belső harcban, amelyben -ők szilárdak maradtak. Van még valami, ami minden együtt munkálkodó, szervezett embercsoport -életében megtalálható: a versengés, s vele a féltékenység, netán sértettség motívuma. A közös, tragikus -halál forrasztotta örök -és megbonthatatlan egységbe az (11849-iki aradi tábornokokat is: tizenhárom, egymástól személyi adottságokban, származásban, életsorsban, -politikai nézetekben olyannyira kü615
