Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
melyet talán egy katonakölyök szemelt ki magának, kiskatonának kicsi lovat, de akivel nem- bírt és otthagyta sebes szájjal, ikiéheztetve a Haraszt fölött, hiszen legelni nem tudhatott. Törzskönyvezett anya ifia, kiábrándítóan sovány és jövőtlen. Zalavár nevű apától származván Zalavár maradt a neve. Különös a megszokott (Fecske, Rigó, Csillag, (Madár és Fácán (között. Bár megfordult még egy pár érzéketlen szájú katonaló a gazdaságban, amit a hajdúsági (polgármester hagyott nálunk tartásra, a talpraállás segítésére, ez a csikó mozdította ki a gazdaságot igazán. Nem tudom, állatorvos hiányában hagyták még csődömnek, hogy idejekorán nem tudták kiherélni, vagy a teljes méntelenségre gondolva hasznot láttak benne? A környék fedeztető csődére lett ivarérettségétől. Hozott a házhoz némi gabonát és pénzt, hatvan-hetven kiló búzát vagy annak árát egy fedeztetésért. (Fiatalabb nővérem járta biciklivel a falukat, beszedni az új forintot. Megmentett bennünket a ló, hiszen olyan szegények voltunk, hogy a nővérem felemás szandálban ment gyalog Pápára, huszonhárom kilométerre, érettségizni. Annál több izgalom lett ralkoncátlansága miatt. Nemcsak termetével magasodott fölénik ez a fcosorrú, erősszügyű sötétség, uralkodása hatalmas árnyékával is. Minduntalan készenlétben apámnak legnagyobb testi-lelki elfoglaltsága lett. Már hozzá változott, szinte szerelmesen a féltékenységig. Becézte szóval, zsenge zöldlucemával, zabbal, markából etette kristálycukorral egyetlen reményét. Apám híres lótenyésztő, aranycirádás díszoklevelei jegyezték, gazdasága pusztulása után még kapott egy nagy kegyelmet ráadásnak. Amemy- nyiire lovai addig is megkülönböztették a többiektől, most aztán különösen. Csődöre van, fedeztet vele, méghozzá díj fejében. Kis noteszébe írta a környék lovasgazdáit Tüskevárról, Galsáról, Somlóvásárhelyről, Dobéról, Borszörcsök- ről, Piiritről, Csögléről. Devecserből megjelent jövendőbeli sógorom is. Akikor én még gyerek voltam, is mert emlékeimmel képzelődésbe keveredhetnék, sógoromra bízom magamat. — Volt nekünk két lovunk, mikor a háborúban elmenekültek a csendőrök, elvitték őket nyugatra. Negyvenhatban visszajöttek Ausztriából, visszahozták a lovakat, ide csak egyet, mert a másik megdöglött, vettek helyette, de azt nem adták vissza, mert az nem a mienk. Egyszer jártam Iszkázon a rokonaimnál, ahogy a Hogyor Jóskával (beszélgetek, mondom neki, hogy ezt a lovat be kellene fedeztetni, hogy mégis legyen egy osikó, dehát nem voltaik állami mének, erre Azt mondja a Jóska, te, Felsőiszkázon a Nagy Bőláéknaik van egy csődlörcsikajuk, nem tudja, fedeztetnek-e miár vele, meg kellene nézni. Átmentünk, azt mondták, nem sokat fedeztettek még, de azért megcsináltuk, aztán járogattam próbára. Mikor befedeztették a lovat, menni kellett kilenc nap múlva próbára, aztán megint kilenc napra, már a végén gyanús volt az a próba. Emlékszem, a pajta mögötti eldugott helyen, a kazlak mellett valóságos arénán folyt a látványosság. A prábatfa, a csődör szügye fölé érő, kapuszámy- szélesságű alkalmatosság, rendeltetése szerint a mént a kanca rúgásától védendő akikor, mikor arról Szereznek bizonyságot, vajon lehet-e a párzásból valami. Mert ha a (Hölgy a (Herceget nem akarja, rúgkapál, ágaskodik. Elégszer hallottam a diófa törzse mögül a deszkadöngést, láttam a véres csánkot, a gazdák erőlködését, hogy kelletlen lovukat farral visszahőkölteslsék. Zalavár tombolt, beleszagolt a kancába, mályvaszín ínnyel az égre vicsorított, vinnyogva nyerített, első lábait emelgette, mintha a próbafát akarná meghágni. Ha úgy 581
