Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - Száraz György: A tábornok XXVII. (életrajzi esszé)
mielőtt azonban ez valamilyen alakban lehetséges lenne, a magyaroknak meg kell változtatniuk taktikájukat.” Aligha lenne ez a nyilatkozat bármilyen jótékony hatással a magyar kormánypolitikára, Benes mégis szükségét érzi a beavatkozásinak. iMár másnap megjelenik a „hiteles” szöveget tartalmazó kommüniké, amely szerint IMasaryk elnök nem egyoldalú határkiigazításról beszélt, hanem a „mai határok modifikációjáról”, területcseréről; egyébként pedig semmiféle revízió nem lehetséges a kisantant és az egykori győztes hatalmak hozzájárulása nélkül. A General Press munkatársának ellennyilatkozata már csak erkölcsi értékű: ő pontosan idézte az elnök szavait. Két héttel később bevonul a Reichstag üléstermébe a náci párt 107 képviselője, csizmásán, egyforma barna ingben. Mivel a „Führer” még mindig osztrák állampolgár, ezért egyelőre egy apró ember vezényli őket, Goebbelsnek hívják, a nevét most tanulják az újságolvasók. Októberben is (folytatódnak a Horthy-jubileurn ünnepségei. A kormányzó „tulajdonába veszi” a szegedi 9. gyalogezredet, fogadalmi templomot, Hősök Csarnokát avat a Tisza partján, és elhelyezi a róla elnevezendő tudományegyetem alapkövét. Megkapja az olasz Annunziata-rendet, a pápai (Szent Sir lovagrend nagykeresztjét és egy kiskundorozsmai cukrásztól a szegedi dómot csokoládéból. De ő se szűkmarkú: osztogatja a tanácsosi és főtanácsosi címeket, hullanak az első és másodosztályú érdemkeresztek csillaggal és csillag nélkül. Tudósok lés művészek számára Corvin-lánoot alapít, az első, aki a nyakába akaszthatja, Klebelsberg kultuszminiszter. Kicsit idegesítő, hogy fel-feltűnik a lapokban Ottó királyfi képe; de a magykorúsítása alkalmából tartott szentmisét — Apponyi, a javíthatatlan vén legitimista persze nem hiányozhatik! — már nem a hercegprímás pontiíikálja a Bazilikáiban, hanem csak Mikes gróf, a szombathelyi püspök. Vége a rövid ludoviikás vakációnak is. Október 19-én, vasárnap megtartják az elmaradt 100 éves jubileumi ünnepséget. „Korhű jelmezekbe” bújt hallgatók állnak díszőrséget a Mária Ludo- vika képével ékes dombormű előtt, Szimay tábornok hódol a „nagy királyné” emlékének, az alapkövet elhelyező József nádornak, és természetesen a jelenlévő nádori unokáinak, József királyi hercegnek meg az egykori zászlóanyának Auguszta főhercegasszonynak. Oesterreiaher György harmadéves akadémikus unatkozva hallgatja az ezerszer hallott szólamokat, alig várja a „díszlakoma” végét, hogy indulhasson végre a villamosmegállóhoz __ P edig ebben az évben még jónáhány kimenőjét rontja el a szolgálat. Mert 1922-től hetenként egyszer a Ludoviika harmadik és negyedik évfolyama látja el az őrszolgálatot a budai várban. Ha beosztják az „udvarlaki őrségbe”, napokon át újoncnak érezheti magát: puskafogások, díszmenet, zártrendi gyakorlatok, orrvérzésig... Aztán vadonatúj szíjazatot kap, testhez igazított ruházatot és szabályos behívó parancsot: szombat reggeltől vasárnap estig „tényleges szolgálatot teljesítő honvédegyén”, aki hadbíróság előtt felel az esetleges mulasztásért. Gyalog vonulnak, tölgylfaleveles rohamsisakban, föl a Várba, az előttük masírozó zenekar a Szent Gyöigy téren belevág a Hunyadi László-in- dulóba, 'szemközt már fölsorakozott a leváltandó őrség. Hibázni nem lehet. Oesterreiciher akadémikus, csakúgy mint a többiek, jól tudja — noha föl nem pislanthat a sisak pereme alól —, hogy az Oroszlános kapu fölötti ablakban ott áll és figyel a „(Legfőbb Hadúr”, aki éppúgy imádja a parádét, mint az, akitől a címet örökölte, a bécsi Burg egykori lakója. Oesterreiciher akadémikus kert- és ezüstkamra-őrként, csengő-ügyeletes565
