Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Száraz György: A tábornok XXII. (életrajzi esszé)

szes zsidórendeletekre vonatkozólag”; aztán, megrémülve a magyar egyházak és a pápai numerus tiltakozásától, egy Sztójayhoz intézett leiratban követelte Endre László leváltását, az „indokolatlan túlzások” megszüntetését.

Hardy Kálmán a már idézett, Bokor Péterrel folytatott beszélgetésben az 1944-es tábornoki kar néhány figurájáról mond ítéletet. A szöveg akár az 1919-es időszakra is vonatkoztatható, annál is inkább, mert a szereplők személye töibité-kevésbé ugyanaz, csak a rendfokozatok változtak az idők folyamán: „Furcsa játéka a történelemnek, hogy az ember olyanokkal is kerülhet össze a barikád azonos oldalán, akikre a legszívesebben maga is lőne. Mégsem lőhet rájuk, mert a barikád azonos oldalán áll velük. De ettől még — nem azonos emberek!”

Hardy ezt nyilvánvalóan a „közös áilásbecsület” védelmében mondja. De ha az 1919-iben egy seregben szolgált Brónayra és Kiss Jánosra gondolunk, el nem tagadhatjuk a szavakban rejlő keserves igazságot.

Horthy — a november 5-i garancia ellenére — katonai diktatúrát akart, és ez az adott helyzetben különítmény-diktatúra formáját öltötte. Szabó Dezső öt évvel később, Segítség! című kulcsregényében megrajzolja a különítményes tis/zt figuráját, mintául valószínűleg az a Salm gróf szolgált, aki a Dunántúl „pacifikálása” során saját kezűleg akasztotta az eifogottakat: „... azok közé az arcok közé tartozott, amelyeket a beteg kor a rejtett bűnök vackaiból hívott elé, hogy keresztes vitéz és hős legyen. Hosszú hegyes fején a keskeny homlok majdnem arasznyi magas volt. A csúcsos, fehér, vízszintes barázdákkal áthúzott homlok alatt két téveteg, vért és ágyékot kereső hólyagos szem tituibált. Szemöldökei egyáltalán nem voltak. Ez ennek a két beteg dülledt szemnek még undorítóbb, állatibb jelleget adott. Tömpe, buja, kissé felfelé görbülő orra a szaglásukból élő állatok örölk-éber szimatát mutatta. Vékony peremű, vértelen, idegesen rángó szája, mintha mindig egy szemei elé idézett szádista tor véres gyönyörűségeire étvágyoskodnék ... Ezernyolcszáznegyvennyolcban az Aurél gróf nagyapja a császári hadakkal jött be Magyarországba s az ős mészáros szomjúságot torkig itathatta vérrel a magyar falvakban. Ez a osászárhű szádizmus aztán egy nagy darabot hozott neki Magyarország testéből, magyar főrend, zászlós úr, nemzetfenntartó elem lett. A fiatal Aurél gróf a háború alatt a második hadtest fővezérségénél teljesített valami szelíd veszélytelenséget az ungvári főreáliskola épületében. Minden nap kiment a főparancsnoki konyhára s nézte, hogy mészárolják le a kappanokat, libákat, malacokat... Volt is vagy négy érdemrend a mellén, mikor a háború öBszeroppant. A két forradalom alatt a bécsi luxusbordélyokban tcmpítgatta hazafias fájdalmát. A kommün bukása után az első percekben hazarohant s minden örökölt szádizmusával ellenforradalmár és keresztény, minden elfutott gyávaságával hős lett. Hozzácsatlakozott egy szétkóborló csapathoz s a téboly irtózatos raffdnáltságával etette torkig az örök hiénát. A kenyér, a védő vér, a fenntartó verejték szomorú parasztjait maga akaszt- gatta fel kesztyűs kézzel. Egynek átharapta a nyakát, s a szájába szétcsorduló vért az áldozat arcába köpte...”

Október végétől a különítmények már a budapesti bevonulásra készülődnek. November 12-én pedig Hardy Kálmán — ekkor még sor ha jóhadnagyi uniformisát viseli — behajózza a soralakulatok legénységét a dunai uszályokra, amelyeket brit monitorok vontatnak föl, egészen Pesterzsébetig. Itt sorakoznak fel a Szegedről indult gyalogezred egységei a budapesti parádéhoz. De az első csapatok, amelyek 14-én, szorosan a kivonuló románok nyomán végig46