Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XXVI. (életrajzi esszé)
magával sodró világválság, ezek már csakis a német felvevő piac segítségével tudnak megkapaszkodni, a régi (nagynémet „Mittel-Európa” koncepció hitleri változatának kiszolgáltatottjaiként: előbb gazdasági, majd politikai téren is elfogadván a hitleri hegemóniát. 1930 táján tulajdonképpen valamennyi érdekelt kisállam számára nyilvánvalóvá vállbatik az, amit politikai — vagy inkább: ultranacionalista — vakságból, gazdasági optimizmusból még nem akartak tudomásul venni a 20-as évek első felében: hogy közös létérdek a szoros együttműködés. De a politikai helyzet már nem kedvezett az integrációs törekvéseknek: valamennyien elvesztették az önálló cselekvés lehetőségét. „Szabad akaratuk” legföljebb a „pártfogó” cserélgetésében — és éppen ezért: csakis egymás rovására! — nyilvánulhatott meg. Azt pedig, hogy egyetlen nagyhatalom „védnöksége” alatt egyesüljenek, a többi külső erő akadályozta volna meg együttesen. Érdemes fölvillanta tni néhány sajtóközlemény segítségével az 1930-as, politikumból és gazdasági kényszerből keletkezett „Duna-völgyi zűrzavart”. Hága után, február 3-án — és nyilván nem véletlenül — így jelent Budapestről a Prágai Magyar Hírlap: „Apponyi kijelentette, hogy véleménye szerint enyhülni fog az elzárkózási politika, amely a szomszédos államokra és Magyarországra nézve egyaránt terhes. Az Egységes Pártban is megnyugvással fogadják a hírt, hogy az utódállamokkal való barátságosabb gazdasági atmoszféra már kialakulóiban van. Remélik, hogy a barátságos légkörnek az argárérdekek szempontjából kedvező következményei lesznek.” Pár nappal később a Ceské Slovo, Benes lapja így ír, ugyancsak a hágai konferenciával kapcsolatban: „Magyarország olyan, mint a lezüllött, iszákos ember, aki még sikernek tartja, ha valaki egy kupica pálinkát vagy cigarettát ajándékoz neki, s aki egyenrangú emberhez méltatlan alamizsnára van utalva.” SZüllő Géza, a szlovenszkói magyar keresztényszocialisták képviselője viszont ugyanekkor Ben esnek támad a prágai parlamentben, ugyancsak Hága kapcsán: „a miniszter úr... igazi arca” — mondja.— „a rosszakarat, amely ellentétben áll azzal a jóakaratú szellemmel, amellyel a béke megtartására törekszik mindenki, aki a békét komolyan akarja”; úgy látszik, tíz éven át „a szerencse gyermekének hitte magát”, most pedig fejvesztetten kapkod, hisz „politikai karrierjét annak Köszönhette, hogy beállításait készpénznek vették hosszú ideig”. Szüllő ezek után „pánszláv apostolnak”, „Európa diplomáciája kiaggotf primadonnájának” titulálja Benest, aki „megszokta, hogy két lovon is tudott lovagolni, s azt hitte, hogy ez lovaglás”. Végül kijelenti: „Mi nemcsak kisebbség vagyunk, mi elég erősek vagyunk arra, hogy miképp ezer évig itt voltunk, megmaradunk a további ezer esztendő alatt is.” Február 14-én viszont a jugoszláv sajtófőnök nyilatkozik a Reichspost tudósítójának : „A jugoszlávok új középeurópai államkonstellációra gondolnak. Szemük előtt a iBalti-tengertől a Balkánig terjedő erős szövetség képe lebeg, amelybe (Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia és Bulgária tartoznának. Ez volna az igazi, fontos, óriási és erős balti—dunai—balkáni államszervezet alapja, azoknak a hatalmaknak kombinációja, amelyek kelet és nyugat között hidat alkotni hivatottak. E nagyszerű terv megvalósítása számos katonai szövetséget fölöslegessé tenne.” Talán nem is kell hozzáteimi: a szóvivő utolsó mondata elsősorban a kis- antantra és a magyar—olasz szövetségre utalt — de egyben minden külső Protektor kizárásának lehetőségére is. És lényegében ugyanezt a gondolatot fejti 442
