Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Egyed Péter: Vajon, A monszun Kolozsváron (versek)
De mások költöznek a házba! sírva vagy éppen 'hahótázva; s ott tesznek-vesznek-még sokáig, kiosztják le nem élt idődet; nappalaid és éjszakáid megragadják és nagy kezükbe s fogok közé szorítják és mégcsak nem is jut eszükbe: fölássák kerted — s míg szobáid 'barát és ismeretlen lakja, mint dupla vízjel, fölszivárog, ott fénylik még a (hagyatékon halálod észrevétlen lakkja miért halnak meg bennünk az emberek? kdoldalognak térből, időből — a belső kapuk ívei mentén, leslisszolinak a szem grádicsain —, akár egy-egy kiszáradó folyondár, vagy a tudomásul nem vett szégyen. Kiürült öngyújtók pattannak az utcaköveken, a szeretet persze megmarad. Holt lelkek (benned, holt lélek vagy másokban. Csicsikovi mosollyal egyszerre léptek be a kapun. S támolyogtok leszakadt tekintetekben, akár a nyomát vesztett farkaskutya. Itt ő van, amott te: fekete lyukak a figyelem belső terében. Majd csúLagrobbanáskor találkozunk. EGYED PÉTER Vajon
