Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Császár István: Gyilokjáró (elbeszélés)
a 16-ös volt a kajabordó zárika; mi 'hordtuk fel kandérokban az ételt a földszintről, cipeltük egyik zárkától a másikig, a „házimelós” pedig osztotta egy vaspálcára drótozott, iháromdecis, hosszúkás konzervdobozzal. Elképzelheti Franciska, milyen óriási adagot lehetett ezzel meríteni például grízes tésztából... Néhány szálat... Mikor minden zárka megkapta a magáét, mi kajahordók megkaptuk a kondér aljáról a maradékot. Volt egy vödrünk erre a célra, abba 'öntöttük. Amikor legjobban dübörgött a flammó, nálunk akkor is volt legalább egy fél vödör „moslék”. így hívtuk, pedig rendes étel volt, kelkáposzta meg hasonlók, de mind, mind egyformán börtönszag,ú, mintha patkányokat főztek volna bele. Esténként, lefekvés előtt elosemegéztünk belőle. Nálunk soha nem dübörgött a flammó. Két hét múlva átszállítottak Tatabányára, ahol csodálatos élet volt. Bányamunka, művelt társaság: marxisták, royalisták, kongxegacionisták, militaristák és fasiszták. És kitűnő koszt. Naponta kétszer hús. Késő este érkeztünk oda, amikor már nem lehetett közlekedni a kétszeres szögesdróttal 'és őrtornyokkal körülvett táborban. Reggelig betettek a fogdába, de vacsorát adtak: paradicsomos káposztát Kasírozott hússal, mert a sült hússzelet ahhoz nem való, azt'késsel kellene vagdalni, összeturkálva az egészet; a fasdrozotthoz jó a kainál is. Úri módon: levág az ember egy darab fasírozottat, gyengéden megforgatja a paradicsomos káposztában, bekapja, lazán elengedi a szájában, hogy szétáradjanak az ízei, aztán hagyja, hogy szinte észrevétlenül lecsusszanjon a torkán, amikor még nagyon kívánja, hogy bekebelezzék ... Tehát most figyeljen Franciska ! Mondom a receptet: két hétig pácold magad a Markóban,, amikor porba- nyóssá váltál, vágy este, ez fontos, este egy tizenkétszemélyes rabszállítót, ismertebb nevén rabomobilt, spékeld bele magad negytvenedmagaddal, indulj el valamilyen bányavidékre, ha kibírod rqsszullét 'és fulladás nélkül, tégy kitérőt Tatabányára, ott szállj iki két-három társaddal, akik szintén politikainak számítanak, a rabomobil egyéb tartalma mehet tovább, Oroszlányba a köztörvényesek közé; olyan ez, mint a húsleves, amiből csak egy pohárnyi szükséges... a paradicsomos káposztát helyénvaló mogorva jóindulattal felszolgálni, csajkában tálaljuk alumínium kanállal, bár egyes magyar vidékeken a kenyér gyürkéjét adják mellé evőeszközül... Igazi gyönyörűségben lészen részed ... — Végtelenül szomorú ember lehet maga Zoltán, mert állandóan tréfálkoznia kell... — mondta Franciska és elment. — Azt ígérted a .múltkor, hogy ellátsz történetekkel, mert te úgysem akarsz írni — mondtam fáradtan —, ehelyett fecsegéssel töltötted az időt, csak azért, mert belibbent ide egy kislány és villogni akartál előtte.. — Drága testvérkém, javíthatatlan... javíthatatlan író vagy. Már ne vedd tőlem zokon, hogy szitkokkal illetlek. iDehát, ami a szívemen, az a számon ... De segítek én rajtad is. Mondom a címet! „Hegedűszonáta.” Beszély, egyenesen az életből ellesve. Tudod, ez a Franciska, akit kislánynak néztél, asszony, sőt néhány hónap múlva anya lesz. Volt egy gyerekkori fiúpajtása, akivel úgy döntöttek, hogy szerelmes mátkapár lesznek. A fiú hegedülni tanult. Tizenkét éves korában már külföldön is fellépett, mint csodagyerek. És közben szerelmesek voltak egymásba Franciskával, de igazi szerelmesek, tehát semmi he- tyegés, semmi levél Dr. B. P. orvosi rovatának a pettingről, a coitus interruptus- ról, a hímvessző és a női nemiszerv megfelelő méretéről. A szerelmen kívül semmi. Hihetetlen, de szép ... A fiúiról tizenkilenc éves korában kiderült, hogy a nagyapjától gyógyíthatatlan betegséget örökölt, és legfeljebb egy éve van még hátra. Franciskáék elhatározták, hogy összeházasodnak. A szülők ezt mindkét 395
