Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Császár István: Gyilokjáró (elbeszélés)
CSÁSZÁR ISTVÁN Gyilokjáró (Kis magyar konyha. Amelyben több szükséges és hasznos étkek röviden le- írattatnak és kinek-kinek hasznára leábrázoltatndk.) — Szépirodalmi művet ne kezdjünk párbeszéddel — mondta Rév Zoli. A folytatást nem idézem szó szerint, bár a találkozásunk után elhatároztam, hogy, ha valóban rászánom magam Rév Zoli megörökítésére, akkor »menynyire lehet, változtatás, szépítés és irodalmasiítás nélkül, abban a formáiban adom őt .vissza, ahogyan megmutatkozik. Lehet, hogy alkalomadtán magnetofont is elrejtek a táskámlban a hű és pontos rögzítés érdekében, meggyőződésem ugyanis, hogy Rév Zolit „megfigyelés alatt kell tartani”, mert a látszólagos őszinteségével talán még önmaga is rejteget valamit. Valahányszor találkozom vele, én is szerepet játszok, méghozzá azt a szerepet, amit ő osztott rám: a jól beilleszkedett középszerű polgár szerepét. Annál is könnyebben vállalom ezt, mert mindketten tudjuk, hogy ez köziös játékunk feltétele; másrészt, ugyan hol vagyok én attól, hogy beilleszkedett polgár lehetnék? ___ A fenti mondat után Rév Zoli érdekes történetbe kezdett arról, hogy neki a sztálini idők alkonyán kedvelt írója volt Gorkij, „a szocialista realizmus atyja”, még azokat a leveleit is elolvasta, amiket a mindenféle kezdőknek írt. Ezek egyikében említi, hogy legtöbbször teljesen érdektelen a novella vagy regény kezdetén a párbeszéd, annak ellenére, hogy például Tolsztoj is azzal indítja a Háború és békét. — Nem tudom, mit kezdene szegény Gorkij, ha manapság irodalmi lapot szerkesztene — mondta Rév Zoli. Én gyerekkorom óta megszállottan olvasok, sokszor válogatás nélkül, hasonló módszerrel, mint az aranyásó, aki mindenhol feltúrja a földet, mert ott is kincset sejt, ahol minden ellene szól. íMeg aztán soha nem tudhatom, mi az, ami éppen az én (rendszeremet építheti. De a legújabb irodalmat szinte nem is ismerem, mert elvadítottak tőle mindenféle álságos (fickók ... Undorral dobom félre az olyan írásokat, amiknek az első néhány oldala után sem tudom, hogy ki beszél, hol van, hányadikát mutat a naptár és az óra ... Persze ez pontosan olyan kívánság, mint a Gorkijé... Soha nem volt annyira veszélyes bármilyen tanács, recept, a módszerre vonatkozó utasítás, mint ébben a tanácstalan, belülről fakadó hit nélküli világban... Veszélyes itt tanácsot vagy receptet adni, mert tömegével akadnak, akik megfogadják... Ha tudnék sem adnék receptet senkinek... Egy olyan világiban, amelyben teljesen visszájára fordult a dolgok rendje, ahol a lényeg helyett a külsőség lett céllá ... Az irodalomnál fontosabb itt az irodalom látszata, az íróság látszata ... A kezdő író minél ócskább tetű, annál nagyobb mester ebben ... Itt félbeszakadt Rév Zoli nem túlságosan érthető kirobbanása, mert beugrott egy elterelő közjáték. Igaz, pár perc alatt kiderült, hogy Rév Zolit nem könnyű eltéríteni, ha lendületben van. 390