Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XXIX.
nálnak, szó esik... Nem érdektelen dolog megemlíteni azt a jellemző kis -históriát, hogy pontosan azt a Barcsay Jenőt „kezdte ki” a kritika, aki 80 éve ellenére képes volt formanyelvi megújulásra és a űátogatókönyv -beírásának tanulsága szerint éppen ezt a megújulást gúnyolva kezdték ki. Az ÉS egy kis glosszájával válaszolt ezekre a negatív hangokra; még szerencséje volt Baresaynak, hogy észrevették azt a „jogtalan pálfordulást” művészete irányában. Mindezt csupán a kritika „objektivitásának” megkérdőjelezhetősége miatt említettem meg. Egyáltalán nem idekívánkozó büszkeséggel írom az olvasóknak, hogy valamikor hosszú évekkel ezelőtt, többesztendős párizsi utam után megélhetésünket biztosítandó, gyermekkönyveket illusztráltam: néhány számomra kedvesebbnek az íróit és címűket is közölve: Móndy Stefánia: „Cinóberpiros madár”, s az Amtanténusz című gyermekvers gyűjteményt és a most hatodik kiadásiban megjelent „Cin-i-Cini muzsika” címűt, de ezeken kívül még van egy tucatnyi. Ami valóban -meglepett, hogy a Móra kiadó, úgy látszik az olvasók igényeinek eleget -téve, -hat alkalommal tartotta fontosnak a „Cini-Cini muzsikát” kiadni — -természetesen az obiigát köszönet helyett csak az alábbi fülszöveggel kísérve: A kötetet Bálint Endre -művészi, a gyermekrajzot játékos naivitással imitáló illusztrációi díszítik. Szintén idekívánkozik egy teljesen jogos kifogásom; jelesül az, hogy fiam, Bólint István verse az „Indián” című és- az „Őzike” című a harmadik kiadásban még szerepelt, de az országból való végleges távozása után a -többi kiadásban már nem, viszont az „Indiánhoz” készült egész oldalas rajzom, már szegény Kormos Pistának egy versét illusztrálva jelent meg, mely vershez semmi köze az Indián-illusztrációmnak. Szóval vannak dolgok. De hát nem emiatt írtam illusztrátori pályafutásomról, hanem azért, mert e gyermekek számára készült rajzaim, mintha teljesen ellen tmondanának a rólam ismert képnek: a nagyon sötét és komor világnak. Ezek az illusztrációim -teljesen játékosak, könnyedek és ma már aiig-al-ig hiszem el, hogy én csinálhattam azoka-t. Nem is igen tudok mór rajzolni sem, kezem remeg és időm sincs nagyon, amit a szanatórium fal fel, mint egy alligátor. így hát őszinte örömmel nyugtáztam a könyv hatodik kiadását, hiszen ha mást nem is tett, de visz- szakísér-te érzéseimet és gondolataimat egy nagyon aktív korszakomhoz, amikor még mindenre futotta az időmből: festésre és írásra, illusztrálásra és montázsok készítésére és rengeteg emberrel való érintkezésre, tehát fiatalságom idejét idézte meg. Ahogy belenézegettem a Cini-Cini muzsikába, szinte jókedvre derültem, hogy menynyire „gátlások” nélkül él-tem á-t Weöres Sándortól, Zelk Zoltánon át Mándy Stefániáig rengeteg magyar költő „játékos kedvét” és magam is játékossá váltam verseiket olvasván. Bizony akkoriban még nem gyötört meg sem a betegség, sem a végső búcsúzás megkísérlése; szinte repültem a verssorok között, mint azok az óvodások, akik számára készült a kötet. Bizony nagyon irigy lettem a múltamra és irigy azokra, akik képesek számot adni szellemük vibrációiról és egyáltalán terveik vannak, -tehát sokkal jobban kötődnek az élethez, mint én. Igaz, -lekötnek az elmúlt évek folyamán készített montázsaimma-1 kapcsolatos kiállítási tervek, mint ahogy most is-, e sorok írása idején, áll még egy kiállításom a Fészek kupola-termében és előkészületben van egy miskolci „monstre” -kiállításom, vagy 170 montázsból. Ez is kitűnő alkalom megköszönnöm Ember Máriának a Magyar Nemzet -hasábjain megjelent igen szép és átélt méltatását a -Fészek-beli kiállításomról — nagyon jól esett, annál inkább, mert általában a Fészek kiállításairól nem igen szokott a sajtó beszámolni. A rádióban pedig Csapó György méltatta ugyanezt a -kiállítást, tehát volt visszhangja -és -nem is -akármilyen. Gondolataim, mint mindig, össze-vissza csapódnak, mint egy -bezárt madár szárnyai és könnyen váltanak át gondolataim, ha lehet ezeket az impresszionista váltásokat gondolatoknak nevezni innen-oda és vissza, de hát ilyen lett a formám és ennek következtében az ,^Életrajzi törmelékek” menete is, és nem -tudom kell-e ezért bárkitől ás elnézést kérnem. Mindenesetre őszintébben árulkodnak rólam, mintha kizárólag egy dologra koncentrálva írnám, amiket írok. Naphosszat sokat alszom, mint aki évekre visszamenőleg szeretné behozni az évekig tartó é-jjel-na-ppal tartó köhögéseket és íme már lassan bűntudatom sincs az alvásoknak és álmoknak adakozott 347
