Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)

szerek hatástalanítását, leállás- és fedezéképítést. Az elméleti tárgyak nagy részét kiegészíti a gyakorlati oktatás: a hallgatóknak meg kell tanulni a gyalogsági könnyű- és nehézfegyverek, a hadseregben rendszeresített lövegek, műszaki és híradó felszerelések, a gépkocsi és motorkerékpár működési elvét, kezelését, harcászati alkalmazását. Legfontosabb a „Gyakorlati Szabályzat” nevű, ugyancsak szerteágazó tantárgy: ennek keretében folyik a lőkiképzés, a puskás raj és szakasz harcászatának, a gyalogsági nehézfegyverek, kerékpáros egységek alkalmazásának oktatása, ezen belül tervezik — természetesen az oktatótisztek felügyelete alatt — maguk az akadémikusok az intézeti parkban, külső gyakorlótereken lefolytatandó harcgyakorlatokat.

Az akadémia félig-meddig még „trianoni” jellegű: a tanárok legnagyobb részben „nyugállományban” vannak, az őrnagyok és alezredesek „altanácsno- kok” és „tanácsnokok”, a főhadnagyok és századosok „előadók” és „főelőadók” a hivatalos okmányokon. De az már az „új politika” beszüremkedése, hogy ebben az 1928—29-es tanévben a németül beszélő hallgatóknak az olasz vagy valamelyik déli szláv nyelv között kell választaniuk. Oesterreicher György egyébként valami okból a bolgárt tanulja majd.

Az elsőévesnek mindenki parancsol. Mindenki és mindenütt: a gyakorlótéren, a tantermekben, de még a hálókörletben is, ahol ugyancsak vegyesen vannak a négy évfolyam hallgatói: mert van szobaparancsnok — megint csak rangidős negyedéves — és „pajtássági parancsnokok” felelnek a hozzájuk beosztott „zöldfülűek” szobarendjéért, ruházatának, fegyverének tisztaságáért. A harmad- és negyedéves „urak” különös figyelmükkel tüntetik ki azokat, akikről tudják, hogy jövőre már a tüzér ütegnél, műszaki századnál vagy a híradós szakasznál lesznek: hisz az ő sorsuk már eldőlt, ottragadtak a lenézett, „pocsolyakerülő” gyalogságnál. Legnagyobb ellenszenv mégis a „lovassághoz törekvő” akadémikusokat övezi: 10—12 van belőlük egy évfolyamban, ők alkotják az „ahisztokhaták”, a „huhérok” csúfolt és irigyelt kasztját. A szálláskörlet igazi zsarnokai természetesen a másodévesek: ők most fizetnek utódaiknak a tavalyi, még nagyon is eleven keservekért. De évfolyamon belül sincs egyenlőség: hisz ott vannak a katonai középiskolából jött „cőgerek”, akik persze különbnek tartják magukat a többinél, s a Monarchia idejéből fönnmaradt valamennyi „kitolás” receptjét igyekeznek végigpróbálni polgári gimnáziumban érett „civil” társaikon, a „felsőbb urak” nem csekély mulatságára.

Októbertől márciusig tart az elméleti időszak első, téli szakasza. A kezdet — két-három hét — tulajdonképpen megismételt újondkiképzés: díszmenet, pattogás, fegyverfogások, fegyelmező gyakorlatok, az elméleti oktatás ezalatt csökkentett óraszámmal folyik. Csak aztán kezdődik az igazi tanév. Elméleti órák és gyakorlati foglalkozások váltakoznak szabályos ritmusban, úgy, hogy a szellemi erőfeszítést követelő előadások lehetőleg délelőttre, a fizikai megerőltetéssel járó gyakorlatok délutánra essenek. A napirend négy éven át alig változik, nem nehéz tehát rekonstruálni Oesterreioher György akadémikus hétköznapjait.

Reggel hatkor ébresztő, csuklógyakorlat — ha meg akarja úszni és nem fél a kockázattól, hogy Zechmeister törzsorvos úr szimulánsként kihallgatásra rendeli, jelentkezhet gyengélkedőre —, aztán öltözködés, körletrend. Hétkor „fejedelmi” reggeli: „bredzsó” — darab kenyér — tejeskávéval. Aztán fölkészülés a délelőtti foglalkozáshoz, és hét óra ötvenkor már ott ül valamelyik kabinetben az előírt órarend szerint. Kilenc negyventől fél tizenegyig nagyszünet, közben zajlanak az alosztály-, osztály- és csoportkihallgatások, pontban tízkor a legfélelmetesebb: az akadémiaparancsnoki. Ha nincs se kérni, se jelen331