Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)
Egyébként hasonló időhúzás folyik a Grassy-különítmény megszállta telefonközpontnál is. öt óra után — ahogy a Lenkei—Bachó páros írja — „egy vörös osztag géppuskával a központ ellen vonult. Ezt az akadémikusok feltartóztatták és nem engedték be az épületbe. A vörösök a központ előtti téren megállották és kiabálva követelték bebocsáttatásukat... Szó szót követett, s az utcán kíváncsiak tömege gyülekezett. Közben a vörösök erősítéseket kaptak s egyre hangosabban fenyegetőztek. A hangulat igen feszült lett. Végre eldördült az első lövés...” Nos, aligha folyhatnék ez az utcai színjáték, ha a lent kiabáló vöröskatonák tudják, hogy odabentről ellenforradalmárok feleselnek velük. Valószínűleg itt is Haubrich nevével labdáznak a vitatkozók; s mivel a Ludovikával megvan a telefonkapcsolat, elképzelhető, hogy nagyjából egy időre esik a tűzmegnyitás. Különben Grassy ék, amikor majd az éj folyamán megadásra kényszerülnek, a Vörös Űjság június 26-iki tudósítása szerint arra próbálnak hivatkozni, hogy „a megszállás tévedésből történt, a Ludovika Akadémia hallgatói tévedés áldozatai voltak, a lefegyverzésre semmi szükség ... ők önként leteszik a fegyvert”. Valóban nehéz rekonstruálni az eseményeket. Nem az a baj, hogy a korabeli tudósítók nagy része érzelmekre, indulatokra akar hatni, inkább az, hogy a régi, „polgári” recept szerint „tálalják”, tupírozzák az eseményeket. Működik a háborús években kialakult rutin: egy évvel előbb még a franciák, olaszok lőttek dum-dum golyóval, most a ludovikások; de kísértenek a templomukból lövöldöző szerb pópák, a „muszkának” fényjeleket adó galiciai tanítókisasszonyok is. Csak most a józsefvárosi templom tornyában kattog a géppuska, s a vöröskatonák az Üllői-út ablakaiban látják a titokzatos villanásokat. És úgy látszik, nem ment még ki a divatból a kávéházi asztalnál írott „harctéri” tudósítás sem. Hallgassuk csak, hogyan „látta” egy „szemtanú” a Ludovika környékén történteket: „Este hét órakor még száguldoztak a villamosok az Üllői úton, a Ludovika előtti kertben és a proletárok számára megnyitott Orczy-kertben gyanútlanul sétálgattak asszonyok és gyerekek... amikor a Ludovika Akadémia épülete előtt négyes sorokban csoportosulva, fegyverrel megjelentek a fehér ruhába öltözött akadémiai növendékek. A járókelők gyanútlanul nézték a felsora- kozást, hirtelen azonban az akadémikusok fegyverükhöz kaptak és sortüzet adtak le... A lövöldözés percekig tartott, azután a felsorakozott akadémikusok az épület felé vezető valamennyi úthoz őrséget állítottak, az Orczy-kertben levő asszonyokat és gyerekeket az épületbe terelték és ott tartották reggelig __ M inden emberre sortüzet adtak, a szerencsétlenek ott az utcán hullottak el. Az első szerencsétlenül járt menekülők után senki a fegyvertelen lakosok közül ki nem merészkedett az utcára, de a ludovikai növendékek vak dühükben egyre adták le a sortüzeket, most már a környékbeli házakra irányozva fegyvereiket ... Hajnali 4 óráig az akadémikusok megszállva tartották a teret. Fél 6 óra volt, amikor a Vörös Hadsereg fáradhatatlan, lelkes katonái és a Vörös őrség derék osztagai teljesen körülzárták az Akadémia épületét és az azt határoló kerteket. Itt sortüzet adtak le.. Háromnegyed 7 után már teljes rend volt...” Nézzük, hogyan történnek a dolgok a valóságban. Hat óra tájban — a Lőwi-szakasz elleni támadás után már nincs visszaút! — az akadémikusok a melléképületből lőni kezdik az Ullői-úton menetelő vörös egységet. A katonák szétugorva viszonozzák a tüzet. De ekkor még nincsenek komoly erők a Ludovika körül, Bartha akadálytalanul járőröztet a környéken. Grassy is bejut, 320
