Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Száraz György: A tábornok XXV. (életrajzi esszé)
a Lenkei—Bachó szerzőpár szerint sincs beavatva: Bartha a június 21-i tanári értekezlet után csak a „kiválasztottaknak” tartja meg külön eligazítását. Ennek lényege: a készülő puccs vezetője Lemberkovics százados, de mellette áll Haubrich népbiztos és vele a vasmunkások, a monitorok és a „régi rendőrség”; ezenkívül számítani lehet a polgári-kispolgári rétegek aktív támogatására. Az ellenforradalom fő támaszpontja a Ludovika. Bartha nyomban ki is jelöli a József-telefonközpont elfoglalására indítandó különítmény parancsnokát, Grassy József főhadnagy személyében. Június 24-én délelőtt Lemberkovics megjelenik az akadémián, s mivel Barthát nem találja, a segédtisztnél hagyja a délutáni akcióra vonatkozó utasítást. Ez Bartha jelentése szerint a következő: „A Hungária-körúton lévő tüzérségi laktanyában elhelyezett ütegek délután fél három órakor leadják a jelzőlövéseket, 20 lövést a Margitszigetre, amit a Ludovika Akadémia 10, a Gellérthegyre leadott lövéssel vesz át. Ez... a jel az általános ellenforradalmi megmozdulásra.” A Lenkei—Bachó páros ugyanezt másképpen adja elő. Szerintük a monitorok és a tüzérlaktanya ágyútüzének hallatára a Ludovika feladata volt, hogy „vaktöltéssel lövéseket adjon le Üjpest és Kispest irányába, amely jelre ezekről a helyekről a munkástömegek megindulnak Budapest felé”, miközben a környéken kis csoportokban sétáló „iparosok és más foglalkozású polgárok” bejönnek az épületbe és itt fölfegyverkeznek ... Bartha fél egykor kapja meg az utasításokat, s csak ekkor tájékoztatja a tulajdonképpeni parancsnokot, Balassa ezredest. Ez, úgy látszik, nem vágyik hősi szerepre, mert kijelenti: „mivel néhány napos parancsnoksága alatt kellőképp tájékozódni még nem tudott, s mert súlyos betegségéből alig épült fel, a vezetést Bartha őrnagy kezében hagyja, azonban lakásán készen vár arra, hogy nagyobb tevékenység végrehajtásának szüksége esetén azonnal rendelkezésre álljon”. Bartha egy órakor eligazítást tart; most már az egész tisztikarral közli, hogy küszöbön az ellenforradalom és kiosztja a szerepeket. Aztán a századparancsnokok az akadémikusokat szólítják fel a részvételre. Kettő kivételével valamennyi jelentkezik. A tisztek a parancsnoki irodában, a hallgatók a hálótermekben várják a jeladást; hogy „az épületben szabadon járkáló vörös érzelmű egyének előtt” fel ne tűnjék a fegyveres készenlét, elrendelik az „általános fegyvertisztogatást”. Elmúlik három óra, a jeladás késik. Ahogy Bartha írja, „az akadémikusok lelkét már-már a csüggedés és aggodalom szállotta meg”, de Bayer Ferenc százados „lelkesítő beszédet intézett hozzájuk, mire megszűnt az aggodalom, s valamennyi akadémikus szívében fellobogott a harc vágya”. A szónoklat szövegét később Bayer leírta — nyilván emlékezetből — és közölte a Ludovikás Levente 1929-es évfolyamában. Így kezdődött volna: „Végre elérkezett az óra, amikor a hazátlan bitangok kezéből kicsavarhatjuk a tőlünk orozva elvett fegyvert ...” És a vége: „... aki gyáván viselkedik, az úgy lakói, mint azt a gyávák megérdemlik”. Csak négy órakor dördülnek el a tüzérlaktanya ágyúi. Ezt követően Kovács Gyula főhadnagy kiadja a tűzparancsot a parkban felállított akadémikus ütegnek: leadják a tíz lövést, vaktöltéssel. A ludovikások lefegyverzik a kapuőrséget adó vöröskatonákat, megszállják a fő- és melléképületet. Grassy József főhadnagy pedig elindul különítményével a telefonközpont elfoglalására. A Duna felől hallatszik a harc zaja: gépfegyver kattogás, detonációk: a monitorok lövik a Szovjetházat. Grassy negyedóra múlva telefonon jelenti, hogy 316
