Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Győrffy László: Sok kerülővel - beszélgetés Hajnal Gáborral

egy szorongató álom. Szombathelyen viszont mindig hazataláltam és hazatalálok. — 1926-ban a család, egyik tönkremenésünk után, Budapestre költözött, itt akarta apám elölről kezdeni. Először Öbudán kaptunk lakást, és akkor oda jártunk iskolába, majd a következő évben átköltöztünk a Mester utcába, a IX. kerületbe. Ott ismertem meg a munkások életét, a szegény emberek életét. Ahol ma tízemeletes házak állnak a Mester utcában, akkoriban barakkok álltak, fabarakkok, mindegyikben egy szoba-konyha. Menekültek éltek ott, és bizony át lehetett hallani egyik lakásból a másikba a szegénység perlekedését, a szegénység nyomorát és problémáit. Így ismerkedtem az élettel, míg onnan át nem kerültem Angyalföldre, amely ugyancsak munkáslakta kerület volt, és jT' itt is a szegény emberek között éltem, amíg le nem érettségiztem, 1931-ben. Ezután sokmindent csináltam végig, óraadástól kezdve kistisztviselői állásokban, és ezenközben bejártam az egyetemre, Horváth János, Thienemann Tivadar és más jeles professzorok óráira, verstant hallgattam, és megkezdődött az az irodalmi inasiskola, ami akkor egyedül elképzelhető volt számomra és minden pályakezdő magyar író számára. Ezekben az években ismertem meg személyesen Babits Mihályt, József Attilát, és ezekben az években jött létre a Tóth Árpád Társaság. Így kezdődött el írói pályám. Még annyit talán hozzátennék, hogy volt akkor egy létesítmény, a Baumgarten könyvtár, az egykori Baumgarten alapítvány egyik intézménye, valójában a fiatal írók gyülekező helye. Három éven át Illés Endre volt a Baumgarten könyvtár vezetője. Ez a három év azt jelentette, hogy a fiatal írók ott ültek és vártak sorukra, amíg velük foglalkozhatott Illés Endre. Megbeszélte velünk olvasmányainkat, könyveket ajánlott, írásainkat elolvasta, tanácsot adott, és ezek a szakszerű útbaigazítások mindnyájunk számára, akik oda bejártunk, nagy élményt jelentettek, sorsfordító dolognak számítottak.

1945 után két évet jártál a jogi egyetemre, és 1949-ben, ahogy ynépélted egyszer nekem, az ország telekkönyvi hivatalainak ellenőrzésével bíztak megf mint az Igazságügyi Minisztérium tisztviselőjét. Mit jelentett számodra, azaz a költő ember számára, hogy az egész drszágot bejárhattad?

Bár annakelőtte is sokfele jártam az országban, de többnyire zaklatott körülmények között, így valójában szülőföldem, Vas megye volt az igazi tájélményem. Hivatalos „körutazásomon” viszont kényelmesen, jó hangulatban ismerhettem meg az egész országot, hegyeit, völgyeit, tájait, szépségeit. Jóformán minden kisvárosban megfordultunk, az egész országot bejártuk, elkezdtük szeptemberben és késő ősszel, november végén fejeztük be. Persze, ez verseimen is érződött, hirtelen tájverseket írtam, amit egyes kollegáim egészen másképp magyaráztak, úgy vélték, menekülést jelent a természetbe, holott a felfedezés gyönyörűsége volt.

Jómagam NDK és ausztriai ösztöndíjam előtt hozzád fordultam tájékoztatásért, éls te készséggel segítettél nekem, címekkel, telefonszámokkal. Ez a segítőkészség, mint egyesektől hallottam, az ötvenes években is jellemezte munkádat. Mondanál erről valamit?

1950 januárjában a Fővárosi Tanács Szép-utcai részlegéhez kerültem, ahol a Népművelési Központban műsorfüzeteket szerkesztettem, előadássorozatokat szerveztem. Ennek keretében író kollégáimnak rendelkezésére álltam, minden író kollegámmal együtt dolgoztam, de hát ez természetes az ilyen munkakörben, nem érdem. Aminthogy az sem érdem, hogy neked rendelkezésedre álltam tapasztalataimmal.

310