Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
bátorságot és erkölcsöt. Horatius Flaccust irigyli inkább. A Múzsához című versében Pindart Théba föntzengő koszorúsának nevezi, Flaccust az ömlő lant fejedelmének. Horatius annyira kitárulkozó, szinte Berzsenyinek szeretném hinni, jól esne, ha magyar utóda is így írna magáról: „Kedvelnek főembereink bé- kébe-csatába, apró testű vagyok, napbarnított, hamar őszült, gyors haragú és éppoly gyorsan békülni kívánó.” A Horác című vers a Thaliarchushoz fordításának nem mondható, de átkötésnek sem ítélhetjük, inkább igazi Berzsenyi műnek. Horatius: Látod, hogy áll mély hóban a csillogó Soracte? már-már roskad a hó alatt sok görnyedő fa, és csikorgó fagyban a gyors folyamok beálltak. Enyhítsd telünket, tégy fahasábokat a tűzre jócskán! Hozd ide kétfülü kancsód, s meríts most bőkezűbben, ó, Thaliarchus, öreg borodból! Csak bízd a többit isteneinkre, ők, mihelyt a zajló tengereket verő orkánt lefogják, nem hajolgat nyögve a ciprus, az ősi kőris. Holnap mi lesz majd? azt ne kutasd! A sors ahány napot nyújt vedd nyereség, gyanánt, s a táncot és édes szerelmet meg ne tagadd fiatal-magadtól, míg friss erődtől távol a zsémbelő vénség. Ma hívjon téged a versenyek tágas mezője, s éjszakákon lágy susogás megadott időben. Ma hívjon elbújt kedvesed áruló halk kuncogása, félreeső zugon, s az elrabolt zálog, mi karján vagy hamisan dacoló kezén volt. Berzsenyi: Zúg immár Boreas a Kemenes fölött, Zordon fergetegek rejtik el a napot, Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik, S minden bús telelésre dőlt. Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel: Gerjeszd a szén élőt, tölts poharadba bort, Villogjon fejeden balzsamomos kenet Mellyet Bengala napja főz. Használd a napokat, s ami jelen vagyon, Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod Boldog csillaga tündököl. Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz, Légy víg, légy te okos, míg lehet élj s örülj. Míg szólunk az idő hirtelen elrepül. Mint a nyíl s zuhogó patak. Berzsenyi kihagyja a személyes sorokat. Hol lennének Sömjénben versenyek? Hogy azonosulhatott volna az éjszakai szerelmes lágy susogással, az elbújt kedves áruló halk kuncogásával, aki a félreeső zugba vitte a zálogot? Kihagyta a pajzánságot. Csak néha engedett meg magának olyan finom erotikát másutt: „Pihegnek már dagadoznak Melled hattyúhalmai”, vagy „Itt dőlt égő kebelembe Édésen elájulva.” De ott már belevegyült a korstílusba, amellyel fedhette őszinteségét. A Horác-ban viszont meghagyta az életfilozófiát, a hirtelen elrepülő időt, ezt az örökösen boldogságra gondoltattatót, akár a sömjéni pincében, akár a tiburi villában. S hogy ne csak a Soracte cserélődjön Sággá, még a bal295
