Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Molnár Miklós: Schmidt Milován processzusai (próza)
vágni sohasem, fog a különféle szinteken lakozó háborítóknak, szőrzetmeresz- tőknek, köpködőknek, merénylőknek — szét kell-e szaggatnia létbérletét? Szilánkokra bontva újraépítheti-e, üvöltözve csitíthatja-e, szertefuttatva pontba rekesztheti-e, végtelen labirintusba belepörgetheti-e »önmagát« — takaratla- nül, üdvözítő nélkül, minden féket eloldva? Betontalpakkal szökdécseljen porszemcséről porszemcsére — egy posztszofális purgatóriumban?” i(Vannak veszteni való nyomok? Nincsenek? El kell tüntetni a fekvőhelyet, a teveszőr pokrócot, az örmény kenafmufffokat, az arabs kazettás magnót a hozzávaló fejhallgatóival s tucatnyi kazettával: repülőgépzúgás, légitámadás, öntödei zajok, tankdiübörgés, háztartási robajok és miás transzkanapális hangok felvételeit; a spirális pergamenfüzetet a hozzávaló azték golyóstollakal, a foar- biturátkészítmónyes fiolákat, a meszkalint, a kishordónyi malváziai bort, a zseblámpát, a szárított levóltetvóket, a muslincamártást, a vadfcacsazsírt, az etióp bölényvajat — és mindezek lehetséges analógiáit és asszociációit? El kell törölni a világban hagyott nyomokat? Fel kell emésztődni? Ceremóniátlanul fel kell göngyölíteni, rékonstruálhatatlanná kell tenni a processzust, kivégzési ceremóniák dísz-szőnyegét? Ha feldübörögnek a megtagadott világi és egyházi hatalmasságok f elhaj t óemb er ein ek rúgásokban és taposásokban keményre cser- ződött csizmái, ha feltörik az ajtót a bérpsziehiátriai pribékek, porszem sem jelezheti a korábbi jelenléteket? Az öntfaló féreglétben a végső metamorfózis: nem ikiszolgáltatódni? megőrizni a magánmitológiát? a feltört ajtó kilincsévé válni? a szétzúzott ablakkeret szilánkjává? áttűnni láthatatlan ámyékszemcsé- vé a ledöntött falban? elektronnyi, de autonóm minimálvegetációban hiberná- lódni? elektronmélyi kövületté tenni a processzus egyetlen említésre méltó ob- jöktivációját: a képzelet jegyesét, a leledzés páraburkát — Fatty Smyte-ot, a kapcátlanságon sohasem kapható, éteribus héjú, zenemagvat ellő, perzselően dologiatlan világtehenet?) (Illetve...) „MILOVÁNKA! GYERE KISFIAM, KÉSZ A PAPRIKÁSKRUMPLI!” Folytatása következhet — a harmadik, negyedik, vagy ötödik világháború után? 257
