Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Tandori Dezső: A kereszteződésnyi égbolt (vers)

ellenszenves, nem szűkös (belvilágot sejtető ablakok sorát jobbra és

balra, szemközt s mögöttem, s csendes volt az ég, nem rohantak a felhők,

enyhe január volt, s nem is néztem oly sokáig mindezt, tovább indultam, s úgy gondoltam egy halott madárra, s egy barátomra, kit sose láttam,

aki mégsem csak telefonismerős, sokkal többet tudunk egymásról, mint (ha találkoztunk volna, kalitkák kiötnek össze, és halálai a

legszeretettefobeknek. ő fog ide költözni, most már tudtam, miért olyan furcsa, hogy ott álltam, hogy éppen erre a helyre kellett elérnem,

ezeket az ablakokat látnom, bár fogalmam sem volt, melyik sarkon lesz és hányadik emeleten az a

lakás, ahol épp a legkedvesebb

lény nem lakik már soha, egy cserép föld belsejében kerülhet csak oda, és alighanem sosem derül ki,

hogyan halt meg s miért, egy délelőtt, ezt láttam, aztán az utcatáblát,

és barátom', az ismert ismeretlen — e nagyon ismert barátaink! — már csak úgy foghatta két tenyerébe a

haldoklót, haldokolva. Trolival

távolodtam a leendő lakástól', barátom örömétől', a iföldszinti fürdőszobátlan és nedves tér eléggé csodás feüiváltájától,

ahol valaki, ezt is tudtam, nem fog élni; ezt többször elgondoltam. Felhők úsztak volna az ablakokon,

ha az (égbolt nem oly mozdulatlan.

Kinéznek majd a megmentett lények, a kukából emelt — kákotort:— kisemlős, a három halálra szánt szárnyas, a beteg rigó, aki nem tudott